Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

A KIRÁLYNÉ: (a költőhöz, a kit karonfog) On engem, úgy találom, ért. Ha valaha imádott valakit, Az apródomtól ön el nem szakit! Ön életemnek mélyire hatolt. Az uram folyton háborúba' volt S magános órák unott perceit Vidítá föl e kedves gyermek itt. AZ APRÓD: S az én helyembe' mit tett volna, mondja? Ön is volt egyszer szép asszony bolondja. S ha alkalom volt és harmadik kellett, Ön is volt apród már királyné mellett. A KÖLTŐ: Ami igaz, az igaz!... De mit tenne viszont ön az én helyemben? Mikor adva van a férj, a feleség és a csábító, mikor adva van a bűn, adva van az összeütközés és meg kell oldani a csomót? Önök még csak futólag ismernek engem, de akik jobban ismernek, mind tudják rólam, hogy nem vagyok kőszívű. De be kell látniok, hogy itt nem engedhetek... Én szívesen megteszem, ami tőlem telik, de végre mindennek van határa. Jó, adjanak valami tanácsot, gondolkodjunk valami más megoldáson. Én nem vagyok semmi jónak elrontója. (Leüla hintaszékbe és helyet mutat nekik) Kérem, foglaljanak helyet! A KIRÁLYNÉ: (leül) A több szem többet lát valóban! AZ APRÓD: Hármunk között egy áruló van, S az a király! Haljon meg ő! A KIRÁLYNÉ: Óh, ez az ötlet kitűnő! A KIRÁLY: Ez hát a hála? Hitvány söpredék! Hogy én meghaljak? Csak az kéne még! Ezért csúsztattam az elébb be Nemes pengémet hüvelyébe, Hogy most magamba döfjem? Nem, azért se! Mivel szolgáltam rá e büntetésre? AZ APRÓD: Elhanyagoltad ifjú nődet! A KIRÁLYNÉ: A viszonyunkat magad szőtted. AZ APRÓD: Az ember férj vagy hadvezér! A KIRÁLYNÉ: Hát én bűnhődjem meg ezér'? A KIRÁLY: Ő csalt meg engem s én lakoljak? Az igazság valóban oly vak? A szerető az udvaroljon S a férj szegény kétszer lakoljon?