Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

AZ APRÓD: Ifjú vagyok meg! Előttem az élet... A KÖLTŐ: (látja, hogy a király habozik, elveszi tőle a kardot) Ön meg van hatva? Nincs kímélet! A KIRÁLY: (némi habozás után) A bosszút elhalasztom holnapig! A KÖLTŐ: Hisz ön megőrült, kedves Alarik! Holnapra semmit sem hagyok. Az erkölcs győz, amíg én itt vagyok. Felséged ily hamar kegyelmez? Minek magán akkor e jelmez? A vizigótok ellen persze hős, De ön, uram, elvégre nős, A férfi legyen férfi mindig, Engem a könnycsepp meg nem indít! Jusson eszébe, maga mondta És gyakorolja is naponta, Vagy nem emlékszik vissza rája? A longobárdok bősz királya Kardját csak akkor teszi vissza, Ha becsülete újra tiszta! Hát tiszta itt a becsület? Önből kedélyes apa lett? A KIRÁLY: (szintén letérdel) Ember vagyok elvégre én is! A KÖLTŐ: (keserűen) Hát ez a longobárd poézis? (Fölés alá sétál) No de ilyet! Az apródnak meg kell halnia és a bűnös asszonynak is. Ez a drámai fegyelem. MINDHÁRMAN: Kegyelem! Kegyelem! A KÖLTŐ: Szent isten, álmodom-e vagy ébren vagyok? Most már tőlem kérnek kegyelmet? Hát mi vagyok én? Felséges asszonyom... kérem, keljen föl... (Mindfölkelnek és utána mennek) A KIRÁLYNÉ: Ne légy hóhérom, óh, levente! A KÖLTŐ: Én levente? Ez határozottan túlzás... AZ APRÓD: Imámba szőlek éjjelente! A KIRÁLY: Tiéd a kardom és e mente! A KÖLTŐ: De kérem, mit akarnak tőlem? Hisz nem én ölöm meg önöket, hanem a dráma törvényei... (A királyhoz) És mit akar ön? Hisz ön különben sem hal meg! A KIRÁLY: Aggódom a családomért!