Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

sággal elkísérte, talán azért, hogy ő maga is elmenekülhessen a lehangolt társaságból. Aztán Léda megszólalt. Nagyon megrendítette a dolog, vádolta magát, mi vigasztalni próbáltuk őt is, magunkat is, de nem nagyon tudtunk egymásnak mit mondani. Valaki megkockáztatott egy aforizmát a jóságról, ellentmondtunk neki, vitatkozni kezdtünk, és mialatt a kislány csöndesen sírdogált valamelyik közeli kávéházban, Lédáék szalonjában átvette hangos birodalmát az irodalom. 57. A Van nekem egy öreg lovam Meg egy rozzant szekerem, Jó időbe, rossz időbe Mindig vígan terelem. Semmi bajom, semmi gondom, A lovamnak csak aszondom: — Gyű Madár, hej Madár! Es a többit tudja már. Napestiga bakon ülök, Szundikálok, pipázok, Jó időbe sütkérezek, Rossz időbe megázok. így megy ez már évek óta, Nem változik már a nóta, — Gyű Madár, hej Madár! Nem változók én se már. Egyre vénebb lesz a szerszám, Egyre vénebb lesz a ló, Kocsi-húzni, utca-futni — Néki az már nem való. így azután mindegy nékem: Van vendégem, nincs vendégem — Gyű Madár, hej Madár! Se nagy haszon, se nagy kár! kocsis dala Válogatós úri népség A kocsimba be nem ül, Igaz is, hogy cifra rajta Nincs se kívül, se belül. Nem is igen kínálgatom, Félrevágom a kalapom, — Gyű Madár, hej Madár! Megélek én így is már! Néha mégis beletéved Egy szerelmes ifjú pár, Készülődök, kászolódok: — Gyű Madár, hej Madár! Mire lassan nekivágok, Elfelejtik a világot, — Gyű Madár, hej Madár! Édes a csók, csattan már. Vén lovam is, ahogy hallja, A világnak nekivág, Mint amikor a huszárló Meghallja a trombitát. Ahogy büszkén lépegetne, Visszatér a régi kedve, — Gyű Madár, hej Madár! De sok csókot hallott már.