Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

A tizenkét kérdés ÉN: Hogy van nagysád megelégedve a budapesti közönséggel? Ő: Sehogy sem. Mióta itt vagyok egyetlen egyszer sem fogták ki a lovaimat. Ez annál inkább bánt, mert a mint hallom, Pártényiné lovait minden este többször is kifogják. ÉN: Hogy van nagysád megelégedve Evva igazgató úrral? O: Sehogy sem. Ah, milyen más ember volt a derék Feld Zsigmond, az én kedves fölfedezőm, a népszerű tizenegy gyermek atyja Nárcisz ragyogó személyesítője! Életem legszebb napjai közé fognak tartozni azok, a melyeket a városligeti színkörben játsztam mérsékelten fölsrófolt helyárak és -4° fok hideg mellett. (Búsan.) Ott én voltam a legnagyobb színésznő, a népszínházban sok a konkurrensem! ÉN: Nagysád szerint ki a legnagyobb magyar színész? O: Lubinszky úr, akinek a művészetét a »Bubos pacsirtá«-ban élveztem végig. Ő, ha nem csalódom, egy méter és kilencvenkét centiméter... ÉN: És a legnagyobb magyar művésznő? O: (Türelmetlenül.) Hányszor mondjam még, hogy Pártényiné?! ÉN: Igaz, hogy nagysád visszavonul a színpadtól? Ő: Igaz! ÉN: És mit fog csinálni? O: Azt, amit a többi visszavonult nagyságok. Megírom a memoirjaimat. ÉN: Ha nagysád nem volna Duse, ki szeretne lenni? O: Az angol királynő. ÉN: Miért? O: Mert azt még nem interviewolta meg senki. Én elértettem a diszkrét célzást és lemondtam a négy, még hátralevő kérdés föltevéséről. Fölkeltem és barátságosan kezet nyújtottam a művésznőnek, ami nálam a kihallgatás végét jelenti... 28. Már fiatalon sokat kellett dolgoznom, nem mindig azt, amit szerettem volna, mindig csak azt, amiért fizettek. És milyen rosszul fizettek! írtam mindent, verset, elbeszélést, regényt, színdarabot, sok rosszat talán és egy kevés jót is.