Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

támadásokat intéztünk a halványarcúak ellen. Emlékezem a keserű lapuból készült skalpokra, a tollas fejdíszre meg a rövid nyelű fokosokra, amelyek a tomahawkot helyettesítették. Emlékszem a békepipára is, amelyet apámtól loptam. Szárított kukoricalevél ábrázolta benne a dohányt. Ebben az időben én voltam a Fekete Borz. Amikor először jelentettem ki otthon, hogy én vagyok a Fekete Borz, szegény édesanyám sírni kezdett, édesapám pedig, azzal az indokolással, hogy van nekem becsületes nevem is, kegyetlenül elpáholt. Csak az vigasztalt, hogy legjobb barátomat, Miskát, aki alfőnök volt, és Varjútoll névre hallgatott, szintén elpáholták odahaza. A mi városunkban a felnőttek nem rokonszenveztek az indiánokkal, már tudniillik velünk, bennszülöttekkel, mert például a szép Maggie-ba a fél város szerelmes volt. Természetesen én is, Miska is, nem szólva az indián törzs többi tagjáról. Minket különösen az vonzott, hogy rézbőrű volt, mint mi, és gyöngye volt a prériknek, amelyekről annyit olvastunk. — Varjútoll — mondtam egy szép napon Miskának —, ez így nem megy tovább. A Fekete Borz szerelmes... — Kibe, ó, nagyfőnök? — kérdezte a gazember, mintha sejtelme sem volna a dologról. — Maggie-ba, a Prérik Gyöngyébe — mondtam panaszosan. — Maggie szép, mint az antilop (nem nagyon tudtam, miféle állat ez, és hol lakik), a Fekete Borz pedig bús, mint a ló. Mit szól ehhez Varjútoll? — Varjútoll gondolkozni fog. Miska mímelte, hogy gondolkozik. Majd így szólt: — Varjútoll kettétépi a szívét. Mert ő is szereti Maggie-t, a Prérik Gyöngyét, de szereti barátját, a Fekete Borzot, a nagyfőnököt is. Szerelme éppen olyan erős, mint barátsága. De Varjútoll önzetlen barát, és nem akarja útját állani a Fekete Borz boldogságának. Lemond Maggie-ről, a Prérik Gyöngyéről, a Fekete Borz javára... — Köszönöm, Varjútoll! A Fekete Borz sohasem felejti el megható szavaidat. Megszorítottuk egymás kezét. Azután elhatároztuk, hogy megszöktetem a szép Maggie-t. A Duna-sziget egyik zugában düledező viskó állt, ezt szemeltem ki wigwamnek. Az egész törzset beavattam tervembe, és a fiúk lelkesen lopkodtak össze mindenfélét, ami a jól berendezett háztartáshoz kell. Mindent átvittünk a kunyhóba, sőt Varjútoll azon törte a fejét, hol lehetne észrevétlenül zongorát is lopni. Véleménye szerint ennek sem volt szabad a kunyhóból hiányoznia. De amikor kiderült, hogy nem tudok zongorázni, és a zongora amúgy sem fér be a kunyhóba, lemondott tervéről.