Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Most már csak Maggie-vel kellett jó barátságba keverednünk. Ez úgy történt, hogy Varjútoll meg én odalopóztunk a cirkusz háta mögött álló kocsihoz, amelyben Maggie öltözködni szokott. Fölálltam Varjútoll hátára, és benéztem a kis ablakon. Maggie elsikította magát, én megijedtem és leestem, amin Maggie jóízűen kacagott. A jég meg volt törve, én is. De nem vesztettem el lélekjelenlétemet. Ünnepiesen kijelentettem: — A Fekete Borz imádja a Prérik Gyöngyét. — Kicsoda? — kérdezte Maggie. — A Fekete Borz. Az én vagyok. Ez pedig Varjútoll. Maggie a fejét csóválta: — Furcsa nevetek van. És mit akartok, jó gyermekek? Nem felelhettünk, mert Maggie hirtelen eltűnt. Az ő száma következett. Varjútoll meg én izgatottan járkáltunk föl-alá. — Mit gondol a Fekete Borz — kérdezte Varjútoll —, beleegyezik Maggie a szökésbe? — IIa szeret, követ. Azután hallgattunk és vártunk. Negyedóra múlva Maggie érdekes feje megint megjelent az ablakban. — Itt vagytok még? — Itt vagyunk, és nem mozdulunk, amíg válaszát nem hallottuk. Szereti a Prérik Gyöngye a Fekete Borzot? — A Prérik Gyöngye nem szereti a Fekete Borzot. A Prérik Gyöngye a Fürge Sast szereti! Le voltunk sújtva. Az apacs törzsből származó Fürge Sasra, a késeket hajigáló, rosszképű fiatalemberre nem is gondoltunk. 0 volt a szerencsés vetélytárs! — A Fekete Borz szomorú — mondtam tompán. — Pedig elkészítette már wigwamját a nagy folyó mentén, a kis sziget közepén, hogy odavezesse szíve hölgyét... De a Nagy Szellem nem akarja... — Sajnálom, jó gyermekek — mondta Maggie —, de nem segíthetek rajtatok... — Nem akar velem megszökni? Maggie a fejét rázta: — A Prérik Gyöngye nem szökik meg (megtanulta tőlem az indián stílust). A Fürge Sas nagyon búsulna. Ebben a pillanatban megjelent a Fürge Sas, és amikor az öltöző ablaka alatt minket, nyurga kamaszokat meglátott, igen-igen haragos arcot vágott. — Ne bántsd őket — csitította Maggie. — Ez a Fekete Borz, a másik pedig a Varjútoll. Nagy törzsfőnök mind a kettő...