Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

ELSŐ JELES: IIa elgondolom, hogy ezt én is mondhattam volna. De mindegy, írom én. (írja.) »Első felvonás. Első jelenet. Vadorzók kara...« MÁSODIK JELES: Nem háborgat a munkában, hogy itt vagyok? Inkább elmegyek. ELSŐ JELES: Nem, csak maradj. Talán te sem fogsz megfulladni, ha közben kitalálsz egy rímet... MÁSODIK JELES (megadással): A hogy gondolod. ELSŐ JELES (írja): Vadorzók, vadorzók, vadorzók vagyunk. Ép a szívünk, helyén van az agyunk. Úgy szép az élet, ha szabad, Mert mi orozzuk a vadat. A vadat, a vadat, a vadat! Zöld a fa, zöld a fű... (Abbahagyja és gondolkozik.) MÁSODIK JELES (elveszi az írást): Megengeded? (Elolvassa.) Nagyon jó! ELSŐ JELES: Nem rossz. Magam is azt hiszem, hogy nem rossz. MÁSODIK JELES: Hát miért nem folytatod? ELSŐ JELES: A fűre kellene valami jó rím. MÁSODIK JELES: írd oda: »Szép a lány, hogyha hű!« ELSŐ JELES: Az ám. Egészen jó! (Leírja.) »Szép a lány, hogyha hű.« (Bután.) De miért szép a lány, hogyha hű? MÁSODIK JELES: Mit tudom én? Operetteben mélyebb értelmet akarsz keresni? ELSŐ JELES: A világért sem... de mégis... MÁSODIK JELES: És tudod mit? Ezzel megvan a megnyitó-kar. ELSŐ JELES: Azt hiszed? MÁSODIK JELES: Hogyne. Most még egyszer jön az eleje: » Vadorzók, vadorzók, vadorzók vagyunk« és ez addig ismétlődik, a míg a zeneszerző akarja. ELSŐ JELES: Igazad van! Nagyon jó! [...] (Éjfél után a Stefánia-úton. Az előzményekbőljól ismertjelesek pazar vacsora után, a mely Budán zaj/ott le, a két szeretetreméltó művésznővel Pestre robogtak, és most a Városligetfái alatt andalognak.) Az első kocsiban. (Elsőjeles és Mimi.) MIMI: Ne legyen olyan tolakodó!