Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

már a kora hajnali órákban háborgassák, azonban lassankint magához tért és csodálkozva bámult a költőre. — Te vagy? — kérdezte, pedig nagyon jól tudta, hogy csakugyan ő az, Mák István. — Én vagyok — felelte Mák István, aki szintén nagyon jól tudta, hogy a drámaíró tudja, hogy ő az. Ez volt minden. Megölelték egymást, egy kicsit elérzékenykedtek mind a ketten, de az nem tartott sokáig, mert az élet komoly kötelességei már hívták őket... két óra volt és még egyikök sem ebédelt! — Van pénzed? — kérdezte a drámaíró a költőtől. — Nincs — felelte a költő bizonyos aggodalommal. — Ez baj, mert nekem sincs. De azért nem kell kétségbeesni... Egy pillanatig némán néztek maguk elé, a költő annál némábban, mert a drámaírótól várta a megoldást. Az nem is késett. A drámaíró becsöngette a házmestert, aki inasa, hordárja, házi zsidaja, uzsorása, alárendeltje és föllebbvalója volt egy személyben. — Morgenroth — mondta a házmesternek, aki ráadásul izraelita is volt — vigye be a télikabátomat a zálogházba... Morgenroth alattomos alázatossággal pislogott a két fiatal emberre és e drámaírói leleménnyel kieszelt megoldást némi enyhe zavarodottsággal fogadta. Köhécselt és kínosan reszelte a torkát. — Mi az? — kérdezte a drámaírói szigorúan. —Talán csak nem...? Morgenroth szomorúan bólintott: — Már a múlt héten! — Istenem, milyen szórakozott vagyok — mélázott a drámaíró. — De ilyenkor reggel, amikor fölébredek, mindig kábult vagyok és csak lassan térek magamhoz... De mindegy! Az idő nagyon enyhe és kellemes, Morgenroth, vigye be a felöltőmet a zálogházba... Morgenroth, szép, csúnya, alacsony, vörös ember újra, ezúttal még sokkal kínosabban reszelte a torkát. — Istenem, istenem — csóválta fejét a drámaíró —, hát semmi sincs itthon? Odalépett a ruhaszekrényhez és kinyitotta. A szekrény üres volt, olyan üres, hogy a drámaíró maga is elsápadt bele. — Ez lehetetlen — dadogta —, hiszen itt még egész csomó ruha volt. Morgenroth, elkeseredett gazember, mit csinált a ruháimmal? — Nagyságos úr — mondta a házmester siránkozva —, nekem is élnem kell. Három hónap óta nem méltóztatott fizetni, egy vagyonnal tetszik nekem tartozni, szegény ember vagyok, hát mit csináljak? Arról nem is szólva, hogy itt vannak a lóversenyek...