Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

zet le. Az örvendetes „vízjavulással" szemben tegnap elhagyott minket szeretett gázunk; pislákol néha, lobban egyet-egyet, de főzni nem lehet rajta. Mindig be kell gyújtani a tűzhelybe. Ebéd után bejön Ipolyi a németeken keresztül. (Most mind a két kapu nyitva van, azonkívül a kerítést is átvágták a Csányiék és mi köztünk, csak a ház ajtói vannak zátva, ahogy az egy ostromhoz illik.) Ipolyi csodálkozik, hogy nincs itt a családja. Nem tudjuk, hogy a végén miért nem jöttek vissza. 0 három napig szaladgált a gyerekkel, végül a Rókusban kezelték, a kórházak össze vannak bombázva. Minden csukva, bombáznak, géppuskáznak, az emberek csak vízért és ételért szaladgálnak a városban. Ipolyi kifakad, hogy mi értelme van ennek az őtültségnek és pusztulásnak. Január 5. Csendes nap, nem történik semmi; az ember félálomban mindig azt hiszi, hogy pakolnak a németek, de reggel látja, hogy nem igaz. Furcsa, a csend még jobban megviseli az embert. (Azért annyira nincs csend, hogy kimehetnénk: a 36 sz. ház házmesternéje egy ilyen „csendes" pillanatban kilépett az ajtón, eltalálta egy golyó és mindjárt meg is halt). Összeveszek Bolival, méghozzá Verebi Manci előtt, aki egy kicsit feljött a kazánházból. Mati szárazon köhög, ágyba dugom. Január 6. Az éjszaka igazi vízkereszti csillagok voltak, reggelre leesett a hó. Egyáltalán karácsony óta a legszebb téli idő van. Felmegyek egy kis havat összeszedni a balkonra Mariskával, hát a Boli balkonján ott hever egy fel nem robbant akna. Egy másik aknát, ami a veranda oldalon robbant, a németek szétszedtek és mi most gyertyát tettünk bele. Átjön Csányi, azt hallotta, hogy az oroszok már Győrben vannak; a pesti pékek néha kinyitnak, akkor azonban liszt ellenében adják a kenyetet. Veszünk még egy süldőt Kovácsoktól , most azonban kisebb és ez már igazán nagyon drága. De hát úgy sincs értéke a pénznek. Antalék azt mesélik, hogy az éjjel hallatszott, hogy az oroszok nagyon szépen zenéltek a farkasréti temető mögött (?). Mert karácsonyuk volt..." (Tele van ez a sziger zenével...) Kovácsné a konyhában kitágult szemmel meséli, hogy már valami járvány ütött ki a városban „és a németek azt az egész családot kivégezték" (?). Persze utálja a németeket, az este megint agyon lőtték egy nagy disznójukat, és még tetejébe kutattak is náluk, hogy „ki lövöldöz itt".