Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

Már előző nap rémülettel hallottuk, hogy a németek egy gramofont szereztek. Hát a Vízkereszt éjjel túltett minden várakozáson. 9-1 l-ig aludtam, akkor nagy lármára ébredek. I Iangosan ordítoznak és gramofonoznak, valaki kétségbeesetten telefonál. A következőket hallom: Hör zu Ernst! (Ernst Scholz a tölgyfalombos) — Die Lage ist die folgende... Ich muss mit meinen Männern hinter deinen Männern in die Stellung gehen und sie ablösen. Ich gehe aber nicht aus diesem Haus, wenn ich kein MG-s bekomme. .. Siehst du, wenn die oroszkatonák kommen, kann ich doch nicht auf sie schiessen ohne MG-s, das hat doch keine moralische Wirkung (!!??). A relefon megszakad, aztán újta felhívják egymást. Folytoncsak: Hőt zu Emst — de úgy látszik az Emst egyfolytában beszél. „Ich will dir doch nicht die Waffen wegnehmen"... Megint újabb telefon. Az én emberem: „Die Herren am grünen Tisch, dia haben jede Menge an Überlegenheit... Nur saufen und huren... Wie kann man denn die Stellung überhaupt halten? Saulage... Sauland..." így ment órákig, végre Ernst beleegyezik abba, hogy az MG-ct ott-hagyja a leváltó tisztnek. Közben folyton gramofonoznak és undok sváb hangon otdítanak... Du, Jossi... A gramofon folyton csátdásokat játszik, persze igazi báli műcsárdásokat az én egyetemi éveimből, mint pld. „Az én babám Dunántúli, ott lakik Somogyotszágban" (ettől a „Somogyotszág"-tól mindig rosszul voltam), aztán „Rá van csavarodva az a kutya derót, akátmilyen magas, leadja a szót" (ez is!). Végül egy kasztfáit zsidó hang: (sláger) „Ha a babám goromba, Felmegyek a toronyba..." Marival, aki különben még mindig köhög, reggelig, illetve 4 óráig nem tudunk aludni. A hangokon kívül még a pokoli szagok is. Rémes füst, a hajunk reggel olyan dohányszagú, hogy mindenki szörnyülködik, aztán pokoli fokhagymaszag is árad a németekből. Végre elalszunk, de 7-kor újra felteszik a búcsúlemezt: „Zöldablakos kicsi ház...", ezzel aztán elmennek. Egész délelőtt egy fia német sem jelenik meg. Végre délfelé jön kettő, azt mondják, nem hiszik, hogy visszajönnének, elvisznek egyet-mást, de a legtöbb holmit itt hagyják. A szobákban sötétszürke magas agyagos sár, két karosszék összetöft, mindegyik bőrszék huzata leszakadt, hihetetlen rendetlenségben hevernek a komiszkenyerek a földön, összekeveredve reimsi pezsgősüvegekkel, koppenhágai csokoládépapírokkal; mind rohanunk lopni a németektől, amit csak lehet (azaz visszalopni!). Boldog, nyugodt éjszaka. Kár volt Napot átköltöztetni az ebédlőbe — most mi vagyunk Marival a szalonban. Talán nem is lesz már több német lármázás.