Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

de hat óra felé nem kapcsol már a telefonunk. Az ebédlőben, a kiugróban áll a Borbála-ág, pár szép kinyílt mandulavirággal. Társasjátékozunk a lányok szobájában, felmegyek tornászni az emeletté, hiányzik nekem, hogy egész nap nem lehettem kint. Pesten úgy látszik még nincs semmi. Mindig azt hittük, hogy ránk utoljára kerül a sor. Azt hiszem, ez a mai nap még csak a kezdete az „ostromnak". Marit az előtétben fektetem le, Boli makacsul fent alszik az emeleten. Éjjel az ember sokszor felébred, ha véletlenül nagyobbat lőnek a megszokottnál, de azétt mind végigaludtuk az éjszakát. December 27. A napos idő elmúlt, -10° hideg van, csupa zúzmara minden és az ég is fehér. Reggel az angol rádió mondja, hogy Esztergomot is elfoglalták, a kör teljes. A házból nem lehet kimenni. Folyton puska- és géppisztoly-lövések hallatszanak, aztán gránátok, ez meg mintha valami óriási nagytakaritás porolás-zaja lenne. Hallani, ahogy a ház falához csapódnak a golyók. A rádióból azt is hallottuk, hogy Zugligetet és a Lipótmezőt elfoglalták. Délelőtt egyszerre észrevesszük, hogy nincs villany. Ezzel vége a rádiónak, teljesen el vagyunk vágva mindentől. Felteszünk egy nagy fazék szátazbabot, paradicsomleves is lesz és beigli. Az embernek mindig készenlétben kell lenni, hogy hirtelen a pincébe lerohanjon. Egyszercsak csöngetnek: németek. Azt mondják, hogy egy sebesültet hoznak, meg hog)' a főhadnagyuk nagyon fázik. Később visszajön a katona, vele a főhadnagy, a sebesültet kocsin elvitték. Azt mondják, hogy 10 embernek kell helyes nézik a szalont. Az állásaik a Törökréten vannak, de persze csak hevenyészettek (Sie sind jetzt an der Front), senki sem várta innen az oroszokat. Az oroszok Budaörsöt is elfoglalták, hát úgy látszik, hogy már a temető felől is lőnek. Pár német van csak a Törökrét-Tállya utcánál, két gépfegyvet stb. 5 halottjuk van, 20 sebesültjük. A magyar katonaság, akik velük voltak, otthagyták őket. Boli és Feri nem mutatkoznak előttük, bát most már igazán mindegy. Nem lenne kellemes, ha „sündisznóállásnak" tennék meg a házat. Iddogálnak Napóval, kisül, hogy a főhadnagy kémikus, erre persze Napónál szóba kerül az „amerikai vőm". Aztán elmegy a két német. Megebédelünk, Bobi kutya annyira fél, hogy kikéredzkedik, de rögtön visszaugrik (kromatikus sípolással fütyülnek a golyók) s jobbnak látja az előteret megtisztelni. Én oroszul tanulok (jókor), Boli rajzokat készít a közeljövő eseményeiről (el lehet képzelni, hogy milyeneket), Mati társasjátékozik, s természetesen Napó kukoricát morzsol és mindig visszaül az ebédlő kiugróba, akárhogy is hívjuk el onnan. Első esténk villany nélkül. Tornázunk Marival az ebédlőben, aztán felszaladok hogy egy kis friss levegőt szívjak Mari balkonján, Boli kizár, azt mondja, hogy senki sem lő tám, mert az oroszok azt hiszik, hogy sámán va-