Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

gyok (légző gyakorlatokat csináltam a régi fekete kabátomban). Meg is fürdők !/z5-kor, még szűrődik be annyi fény a lenti fürdőszobába, hogy nem kell gyertya. Aztán leülünk Napóval és a gyerekekkel egy szál gyertyánál és dominózunk, bridgezünk. Este 8-kor lefekszünk mind, 9-kor már alszom is. December 28. Reggel 3

/45-kor nagyon neki kezdenek, mindenki felébred. Aztán újra elalszom 8-kor reggelizünk, még nem is vagyok készen a szobám takarításával, amikor jön Csányi a rossz hírrel. A nála lakó német főhadnagy megparancsolta, hog)' mindenkinek el kell menni innen, két kilométerrel beljebb, a városba. Kétségbeejtő! Hova legyünk? Azonkívül úgy lőnek, hogy istenkísértés az úton járni. Napó veszi kabátját és átmegy Csányival. Rémülten gubbasztunk. Egyszer csak jön Napó, sikerült rávenni a parancsnokot, hogy maradhassunk. Mind megéljenezzük, boldogok vagyunk. A főhadnagy azt mondja, hogy az oroszok „vasutasruhában" jönnek, kényszerítik a lakosságot, hogy felvilágosítást adjon. Szóval úgy látszik el akarnak mindenkit zavarni, mert partizánkodástól félnek. Szegény Napó, ilyen harcokat kell kiállnia, 76 évesen! Csányiéknál van a „főhadiszállás", 13 német lakik ott. A kertben, a kaputól balta, fekszik egy halott német katona, fejlövést kapott. Szemben velünk a réten át közlekednek, a Tállya utca felső tészén állnak (Törökrér). Gyorsan ebédet készítünk, krumplileves, tökfőzelék (eltett), beigli. Antalék és Verebiék lent szoronganak a kazánházban. Róza feljön Bobival, köszöngeti Napónak, hog)' „megmentett" minket. Rémes négyszeres dörrenés, később (a főhadnagy mondta), hogy a hotelt találta telibe (?). Egyszerre megjön Csányi a főhadnaggyal, csinos fiaralember szakállal, igazi May Károly figura, és SS, mindenütt lóg neki valami vasketeszt, meg tölgyfalomb, ide akar hozzánk telepíteni 3 katonát. Ezt kérdezi tőlem: „Wissen Sie, daß 250 m von Ihnen die Russen stehen?" Megmagyarázza, hogy az oroszok bent voltak a „kátpitosházban" (Mártonhegyi út) aztán a sárga majorsági házban (Bercsikék?), reggel támadást kezdtek a mi indián tanya rétünkről, de ők ellentámadásba mentek át és visszaszorították őket. „Még két nap" mondja, akkor meg leszünk mentve. Csak 26 emberrel áll itten, de ha ők lettek volna Székesfehérvárnál, „minden másképpen megy" „Von Stuhlweissenburg sind die Russen einfach hinüberspaziert" (fenét, áttörtek!). De, mondja tovább, hogy az egy német és magyar tábornok bűne, de azok már nem élnek. Arra, hogy erről nem várták a támadást, azt mondja, hogy nincs semmi állásuk, de ma voltak nekik zsidóik, azokkal ásattak, „allerdings haben die Verluste gehabt, aber die SS hassen die Juden, sie sind für uns nicht einmal das Schiesspulver wert...".