Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

(magyar), beigli. Utána finom bor, a lányok még adnak forralt bort is, ezzel kezdjük hallgatni a rádiót este 8-kor. A német katonai adó jelenti, hogy még tegnap este elesett Fehérvár és a csapatok elvágták Bicskénél a bécsi vasútvonalat. A konyhában tátsasjátékon sorsolunk ki egy lapos és egy rúd elemet; közben akkota bombázás, ami a legszebb angol és orosz bombázásokra emlékeztet, csak rövid. Persze riadó nincs. Mariskával mosogatni kezdünk még a tátsasjáték alatt, megeszünk l-l féltve őrzött „gömböt", amit 1.60 P-ért vesztegettek databját — tiszta szójabab! Mindig ki-kifutunk megnézni, hogy hova csapódnak be a bombák. A lapos elemet Feri nyeri, a rúd elemet én a Napó nevében. (Én nem használok lámpát, jól látok a sötétben.) Jenő bácsiék még vacsora előtt felhívnak, azzal, hogy ők most már lemennek a pincébe, mert náluk olyan nagy a lövöldözés. Napó is lefekszik, de még olvas. Mi a Margiték szobájában beszélgetünk, én a fagyos ujjamat élesztgetem, s Kodály „Galántai táncok"-ját hallgatjuk. Közben emlegetjük a kintieket, hogy biztosan nem így képzelik a mi karácsonyunkat. A magyar rádió alig szól, szeszélyes időközökben. Egyszer csak mégis megembereli magát s bemondják, hogy a hungarista ifjúsági szetvezetek stb. tagjai jelenjenek meg azonnal meleg ruhával és élelemmel a Károly laktanyában! Aztán eszmefuttatás arról, hogy Heródes katonái elől hogy kellett menekülni 1944 évvel ezelőtt a Kisdednek! Mennek a nyilasok... ha még tudnak! Ez a legszebb karácsonyi ajándék. Aztán németül ad a magyar rádió és itt mát Felsőgallát is emlegeti. Lefekszem, az ablakot nem lehet csukva tartani, mert annyira lőnek, hogy nem lehet tőle aludni (Illetve a rezgéstől. Mett ha nyitva van, az ablak nem rázódik és a lövöldözéshez már szokva vagyunk). December 25. Megint szép napos idő. Mint tegnap, ma is szakadatlan ágyúzás, gépek, belövések, néha légvédelem. Kifekszünk Marival a balkonra, köd a város felett; kezdünk németül tanulni. Egyszette jön a Feri, a sógora telefonált, hogy a Bolyai akadémián (hadapródiskola) vannak az oroszok! Ez nagyon meglepő, Boli mint haditudósító jelenti, hogy „Paula néniék már elestek". A Mártonhegyi úton nyilasok batyukkal menekülnek. Feri elindul a városba, de mindjárt visszajön, mert villamosok nem járnak, és a hidakon csak katonák mehetnek át. Egyszerre jön Antalné, azt hallotta, hogy az oroszok a Költő-utcában vannak. Leülünk és megesszük a finom rántott csirkét (azaz levágtunk két kakast). Ebéd után kimegyünk Marival körülnézni. Jönnek a „tejhordó pletykaságok". Kovácsné jön, copfja leesve, és zavaros rémhistóriák dőlnek belőle, hogy „a karjában halt meg két nő", „kilőttek egyik villából", „az öreg úr", „csendőrök tartják vissza az oroszokat, de nincs fegyverük". Jön három csendőr, a középsőnek sebesült a keze; Kovácsnénak és a