Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

Reggel zavaróban indulok, riadó 8.00-8.20. Utána légi veszély, de lefújják. Bejön az öreg könyvelőnk és előadást tart a Titkárságnak, hogy már visszafoglalták Debrecent, Szegedet stb., most jön Kolozsvát és így tovább. Mert „kiverik őket", hiszen ott vannak a lezárt ládák, amikre rá van írva, hogy csak „a Führer engedélyével nyitható ki!" Szóval, mindent visszafoglalnak a németek. Jó-jó, mondja valaki, de hát miért nem mondja ezt a rádió. A rádió erre megszólal és bemondja, hogy az oroszoknak „sikerült behatolni Kecskemétre", majd jön egy hosszú légó előadás, hogy a front közelsége miatt állandó légi veszélyben vagyunk, ezért a légi veszélyt nem jelzik, hanem az eddigi légiveszély-sziréna „kis riadót" jelent, amikor is 4-12 gép tartózkodik a vátos felett. (Zavarórepülés maximum 4 gép.) További intézkedésig nappal kis riadónál a forgalom nem szünetel, s nem kötelező, de tanácsos az óvóhelyre lemenni, '/23-kor éppen „kis riadó". Lezavarnak minket a pincébe, hiába tiltakozunk. Pedig annyi dolgom volna és otthon én a „nagy riadókor" se vagyok pincében. Végre 3-kor sikerül magamat elkunyorálni, kimegyek, a tejcsarnokba is betérek, aztán komissió. Az üzletek %5-kor zárnak, sütemény „holnap délelőtt lesz" (ez van kiírva a cukrászdákra), fekete-cukor nélkül. Veszek Bolinak kravátlit és kesztyűt, aztán haza. Ilus aggódva ül otthon, vajon mi lett Péterrel. Éjjel 5-kor mindenkit felcsengetnek a csendőrök, kiderül, hogy az ezredeséket keresték. Káromkodunk. November 1. Szép napos idő, kicsit náthás vagyok, de a levegőtől elmúlik. Reggel Marival a babaháznál németül tanulunk, lemegyünk kenyérért, közben a temetőbe is, pedig a katonák azt mondják, hogy biztosan jönnek a repülők és géppuskázni fognak. Mi nem hisszük, és nekünk lesz igazunk. Kenyeret nem kapunk, viszünk haza barna lisztet és végre sikerül Planta teát kapni. Valamikor van kis riadó, de már nem tudom hánykor. Kint fekszünk a napon, megjön Pétét: a gyárban a katonák azt mondták, hogy „két hétig a barátnőjénél bujkált". Aztán az őrmestet szép beszédet mond a zsidó századnak, hogy mindentől megvédik őket (németek, Szálasi), de ha „arra kerül a sor" őket is védjék meg. Péter ezt megígéri és kijelenti, hogy ez mindig szándékukban volt. Aztán nálunk ebédel, és sietve újra bemegy a gyári tábotba. Verebiné azt mondja, hogy Kovácsné meglátta az udvarban Ilust és mindjárt megkérdezte: Ki ez a zsidóasszony? Az eztedesék az első Szálasi napokban folyton faggatták Vetebinét: „Hát a maga gazdája még itthon van?" mert vatták, hogy csillagos házba menjen lakni. Butaság volt, hogy Ilus mutatkozott, igaz, hogy hivatkozhatunk a mentesítésre, de most már ég a lábuk alatt