Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

Az ajtó-ablakkeretek itt nem sokat értek, nagyon ócskák voltak már, a vasúti sín új termék, „nincs még bevezetve". Igaz, a bontók mindent el tudnak adni, nemcsak a szokásos építkezési alapanyagokat. Adtak el már kovácsolt erkélyrácsot és gipszstukkót a mozi nézőteréről. A bontásnál, az eladásnál fontos szerep jut a gépeseknek. Egyrészt, ha úgy megy neki az épületnek — már robbantás után —, hogy töri-zúzza, ha alul belegázol és föntről minden használhatatlanul, porrá zúzva hull alá, akkor mit adnak el Vendelek? Másrészt a törmelékhalmazban nagyon nehéz dolgozni. Egy jobb gerenda kiszabadítása kézi erővel emberfeletti feladat: több mázsát kellene lehordani, lekaparni róla. Az ügyes gép viszont megfogja a gerenda kilógó végét, és kihúzza. A bontók tehát rendszeresen fizetnek a gépeseknek: a bulldózeres, a markoló fontos partner. Nem túl nagy pénz, száz-száz forint hetente-kéthetente, de ennyi kell. Azért ha összeszámoljuk: brigádtagok, építésvezető, művezető, sofőr, menetlevél-gyártó, gépesek, szóval nagy a rezsi a bontóüzletnél. És ráadásul bonyolult a dolog, mert mindig változnak a résztvevők. Egyszer a gépes nincs a buliban, másszor a sofőr, tehát érthető, hogy nem lehet fix pénzekkel és létszámmal kalkulálni. Az állandó viták, kölcsönös gyanúsítgatások nemigen kerülhetők el az örökké változó körülmények, az állandó bizonytalanság közepette. A bizonytalanság részben technikai okokból, részben a dolog tiltott jellegéből adódik. Ami csak technikai kérdés: nem lehet előre tudni, hogy a robbantás után mi maradt az épületroncsban. Aztán a gépek viszonylag folyamatosan dolgoznak. Ha a bontók egy nap lógnak, nem figyelnek, eleresztik magukat, akkor néhány száz vagy ezer tégla, jó néhány gerenda, ajtó, ablak mehet veszendőbe. Tehát az, hogy mit mentenek ki, előre nem számítható ki pontosan. Ami a tiltott jellegből adódik: a lebukás veszélye miatt nem lehet sokáig tárolni az anyagot, nem lehet hosszú távra dolgozni. Vendel szerint, ha ma jön valaki, és egy viszonylag alacsony árat ígér, jobb elfogadni az üzletet, mint várni egy esetleges jobb vevőre. Az adottságokon túl — úgy látom — ez a típusú üzletpolitika jobban meg is felel a cigányoknak, rövid lejáratú céljaiknak, mint a kiegyensúlyozottabb, hosszabb távra szóló kalkulációk. A bontóüzletnek ezek a jellegzetességei valószínűleg összefüggnek azzal, hogy a viszonylag nagy pénzek ritkán válnak a tartós felemelkedés alapjává. Nagy önfegyelem és tudatosság kell ahhoz, hogy a bontóüzlet jövedelméből egy cigány kitartóan építkezve megalapozza életkörülményei hosszabb távú javulását. Cigányvizsgálatok. Szerk.: Andor Mihály. Mú'velődéskutató Intézet, Bp., 1982. Mú'helysorozat, 3.