Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

IX., Illatos út 5. (1976) ANÓKA ESZTER Gyerekkori emlékek egy lakótelepről A IX., Illatos út 5/A. B. C. telepét 1938-39-ben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából építették, angol tervek szerint, mint ideális munkáslakásokat. Egyrészt a Mária-Valéria telep lakói, másrészt a még nyomorultabb körülmények között élő munkásemberek számára, huszonöt évi szavatossággal. Egy lakás harminc négyzetméter, szoba, konyha. A lakások szárazak, világosak. Két lakásra jut egyW. C. és egy vízcsap, egy-egy körfolyosónak (a házak nagysága szerint 30-40 lakásnak) két-két fürdőszoba és mosókonyha. Szárításra jól használható padlás, jól kiépített, szigetelt pince és légópince is van. Ez a lakótelep a maga négyszázhúsz lakásával a Horthy-rendszer látványos gesztusa volt, példázandó a munkásjóléti intézményeket, fejlődésüket stb. És valóban, 1939-ben a telep építése fejlődésnek és jótettnek számított, mégis kirakatpolitika maradt, a valódi szociálpolitikához semmi köze nem volt. A telepet Dzsumbujnak nevezik, talán a dzsungel szó elferdítéséből, s az itt lakókat dzsumbujistának. Nem vagyok született dzsumbujista. Hogy a lumpeneknek és proletároknak erre a telepére kerültem, azt sorsomnak köszönhetem. Szüleim ugyanis elváltak, anyám bentlakásos otthonban ápolónőnek tanult, s mi hárman gyerekek háromfelé éltünk: ki intézetben, ki jó rokonoknál, s ki — jómagam — apám új házasságában, az igazságosan vagy igazságtalanul gyűlölt mostoha mellett. Miattam kaptuk ezt a lakást a honvédségtől (jellemző az akkori, 1952-es lakáshelyzetre) szolgálati lakásként, mert anyám a honvédség egyik kórházában dolgozott. Akkoriban sorozatosan loptam (cukorkát, aszalt almát, osztálytársaimtól színes ceruzát), és mostohám volt oly bölcs tolvajnak, romlottnak, elvetemültnek titulálni anyámhoz írt levélé-