Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

Az összefüggés világos, ez az ő dolga lenne. Kakas el is magyarázza, változatlanul ordítva. — Ha nem csinálja meg, minek van itt? Nem veszünk fel senkit azért, hogy itt töltse a napot, és felvegye a fizetését. Akkor amazok kapnak takarítói fizetést, és Jolánra nincs szükség. Miért mentek a fiúk? Ezt Jolán is meg tudná csinálni. Csuka, Jolán apja tesz egy bizonytalan megjegyzést: — Na de a favágás... Kakas nekiront: — Maga szívja a cigarettáját és fogja be a száját! Magát én nem kérdeztem! Egyelőre a Vendelt kérdeztem, ő a brigádvezető. Maga inkább örüljön, hogy nem szóltam magához. Nem kell a rizsa! Csuka már rég megbánta, hogy megszólalt, jobban már nem is lehetne hallgatni, de Kakas csak mondja a magáét. A brigádtagok ülnek csöndben, behúzott nyakkal, Vendel fontoskodó képpel, készségesen bólogat. Az építésvezető képtelen abbahagyni, fenyegetőzik fegyelmivel, kirúgással, Vendel leváltásával, a brigádvezetői pénz megvonásával. Furcsa, hogy Guszti viselkedésére nem reagál, pedig látnia kell, amint a fiú élénk mozdulatokkal kifigurázza őt, rálegyint, nevetgél. Kakas nem száll le a magas lóról, Guszti elcsendesedik. Van valami idézőjeles az építésvezető kemény szigorában, a durva hangvételben. Egytészt megdöbbentő, mintha fegyencekkel beszélne, de valahogy „nem igazi", van benne valami csináltság. Nem sok időm van ezen töprengeni, mert észrevesz engem is. — Hohó, az előbb magát is beszámoltam. Maga mit keres itt? — Ismerős vagyok, meglátogattam őket. A sofőr már korábban eltűnt, kisomfordált a telepről. — Azonnal menjen innen — kiabál Kakas. Most már a munkámmal hozakodom elő, de nincs nagy hitele ennek sem, különösen, hogy nincs nálam papír. — Majd ha az igazgatótól hoz egy papírt, hogy álljak a tendelkezésére, akkor beszélgetünk, de addig menjen innen, mert rendőrrel vitetem el. A hang nagyon kemény, de nem olyan ordenáré, mint a btigádtagokkal. Inkább hivatalos és szabatos próbál lenni. Vendelnek azt mondja, két idegen volt a területen, ezért is fegyelmi jár. Kicsit később visszamegyek, az építésvezető már lehiggadt, Vendellel félrehúzódva tárgyalnak. — A kifogásait értem — mondom —, papír nélkül ugye, de miért volt ilyen feldúlt? Kakas most az agyonhajszolt, zaklatott életű középvezetőt „hozza". Nagyot sóhajt, sokatmondóan legyint, mondhatna ő egyet, s mást. De nem na-