Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

és törmelékhegy, semmit nem látok benne, aminek felismerhető formája, alakja lenne, ami a használhatóság képzetét keltené. Vendelek napos helyre ültek. Erős szél hordja a törmeléket, mindegyikük tetőtől talpig szürke, büszkén mutatják, látod, hogy nézünk ki. Valóban, a szemük is alig látszik ki a rájuk rakódott szürkésfekete porból. Vendel, a sógora és még egy srác egy gerendahalmon ülnek, felesége, Jolán és az öccse, Guszti egy lábnélküli kiszuperált díványon. A szomszéd utcában találták, valamelyik házból dobták ki. A bontott épületből már minden mozgathatót széthordták a csövesek, használati tárgy nem maradt itt, még ócska sem. A brigádhoz tartozik még Vendel egy másik sógora — a Kissógor—, és még két srác, ők hárman azonban nincsenek itt. Összesen nyolc férfi van a brigádban, és Vendel felesége. A kilenc brigádtag közül hatan közeli rokonok, és mindannyian cigányok. Vendel három hónapja alakított brigádot, azelőtt évekig a bátyja keze alatt dolgozott. Tavaly néhány hónapra hazament, jószággal próbálkozott. Bátyja, Sándor, császár a bontók között. A legnagyobb pénzek az ő kezén fordulnak meg, belevág a legkockázatosabb üzletekbe is. Néhány főnök haverjának tekinti, éjszaka a külvárosi vendéglőben az ő asztala körül zajlik az élet, hitele korlátlan. Sok a haragosa, mert sokakat átvert már, irigye is, mert zajosan sikeres, és mintha jobban tudna élni, mint társai. Az utóbbi időben azonban nem megy Sándornak. Néhányan fellázadtak a brigádjából és hazamentek. Akadoznak az üzletek is, ráadásul magyar feleségét, aki adminisztrátor a központban, elszerette az egyik építésvezető. Rájár a rúd, de nincs a padlón, nem adja föl. Egy pestkörnyéki tsz-nél akar bontóbrigádot szervezni, hetek óta ebben az ügyben szaladgál. Pillanatok alatt új nőt vitt a házhoz, megint nem cigányt, úgy véli, ennyivel tartozik hírének és tekintélyének. Az idősebb, megállapodottabb bontók mindig is azt tartották, hogy Sándornak nincs jövője, most pedig igazolva tudják magukat. — Sajnálom a Sándort, mert nem tud megállapodni. Rengeteg pénz ment keresztül a kezén, de nem tudja forgatni, nem lett volna szabad ennyi pénzt elszórni. Ott volt a sok főnökhaverja, adta a nagyot, hogy tegeződnek, haverok, minden, és végül mire jutott? Ági elment a Kakassal, nincs felesége, nincs háza. Mert az örege háza nem az övé. Szóval mire jutott? Semmire! Jó, mondjuk neki 300 forint annyi, mint nekem öt forint, de én nem kívánom azt az életet, ami neki van. Meddig tudja ezt csinálni? Mi lesz, ha beteg lesz, öreg lesz, mihez fog nyúlni? És a nagy üzletek se jönnek be mindig, mi lesz, ha lebukik, ha nem állnak mögötte főnökök? Egyáltalán, erre nem lehet építeni, az örökké rizikós dolgokra, és erre az összevissza életre. Vendel csak huszonöt éves, de valahogy ő is így gondolja. A rizikós üzletek még hagyján, de az a zaklatottság, ami körülveszi, nem neki való. Amúgy