Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

A gyermekek vérszegények, az apa maláriás, és családja ennek tulajdonítja rabbiátus természetét, ami hangos kifakadásokban és a család minden tagjának kijáró gyakori bántalmazásban nyilvánul meg. Az anya annál csendesebb természetű, s bár nemrég orbáncon esett át, ami nagyon legyöngítette, zokszó nélkül és önfeláldozóan gondozza családját. Két egyetemi hallgató is lakik az első emeleti szálláson, fixfizetéses vidéki emberek fiai, s éppen csak annyit kapnak hazulról, hogy a közösen fizetett szobabér után öt-hat pengőjük marad még egy-egy hónapra. Ebédet menzán kapnak, a vacsorát többnyire elfelejtik, a reggelit pedig átalusszák. Éppen ezért meglehetősen rendetlenül járnak az egyetemre. Az első emeletnek van még további két „intelligens" albérlője is. Vasúti tiszt volt az egyik és vidéki rendőrdíjnok a másik. Mindkettőt részegeskedés miatt bocsátották el állásából A volt díjnok hátborzongató kalandokat mesél „fogalmazó"-korából, és mindketten igyekeznek adósak maradni a szoba bérével. Segélyforrásaik ismeretlenek, de alkoholra mindég van pénzük, holott nyugdíjat, kegydíjat nem kapnak. A vasutas ügyesebb, mint a díjnok, ez azonban szorgalmasabb, és ha az emelet szabóinak véletlenül sok a munkája, néhány fillérért szívesen megy el varrni, vasalni, javítanivalóért, és szívesen szállítja le a kész munkát. A kisiparosok az emelet kozmetikusnőjét is az intelligensek közé sorozzák. Talán azért, mert jól öltözködik, a főlépcsőn jár, és szemébe néz a férfiaknak. Vagy talán azért, mert éhség miatt már kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, de csak átöltözni jár haza, és hatósági értesítésre sem marad otthon, mert „kuncsaftjai" nem várhatnak rá hiába. A testi és lelki nyomorultaknak a második emelet a tanyája Elmebetegek a földszinten is laknak, az első emelet lakóinak sem kifogástalan minden tekintetben az egészsége, de a legtöbb nyavalyás és elmeháborodott a második emeletre jut. A betegek legnagyobb része szívesen beszél orvosról, gyógyszerről, kórházról, betegségi tünetekről, az egészségesek viszont irtóznak az ilyesmitől és veszedelmet éreznek abban: talán azért van az, hogy a roncsolt testűek és beteg idegzetűek keresik és megtalálják egymás közelségét. Itt lakik a veseköves parkettrakó, a cukorbajos masszírozónő, két hisztériás vénkisasszony, akik közül az egyik sorra jelentgeti fel a ház férfilakóit különböző inzultusokért, a másik pedig minden ételét megkóstoltatja szállásadójával, mert attól fél, hogy megmérgezik. Hisztériás továbbá a fővárosi