Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

A lépcsőház-tárlat 1973. december 21. Haris László felvétele ember nem tudott Magyarországon mint ő, mert mindig humorral is fűszerezte. Például: „En elhiszem, hogy ezek fejlődnek, persze, de mindig visszafelé!" 1946-ban befejezte Budapesten az egyetemet, utána a Kisgazdapárt embereként bekerült az Oktatásügyi Minisztériumba, ott saját bevallása szerint — meg mások szerint is — az egyházi vagyon mentésével foglalkozott. Amikor a rendszerváltás volt 48-49-ben, akkor őt villámgyorsan kidobták. Akkor elment egy ideig orosztanainak, de hát ott az iskolában tönkretette a tanári kart reakciós megjegyzéseivel, úgyhogy villámgyorsan kinézték. 1949-től egyáltalán nem dolgozott semmit, így élte végigaz ötvenes éveket. Akkor kezdte el a lemezesteket csinálni, azért kérte az 5 forintokat esténként a polgári közönségétől, hogy valamiből meg tudjon élni. Deák László: A lakás infemális volt. Nem festettek évente, ami rendben is van. Na de mondjuk Gallánál 25 éve nem festettek. Ahol nagy elszíneződések voltak a falon, pontosabban azt sejtette az ember, hogy ott nagy elszíneződések lehettek, oda diszkréten rajzszögekkel csomagolópapírokat rögzített fel foltszerűen. A bútorokon is, ahol folytonossági hiányok voltak, ott ziherejsztűvel kis textilflekkek voltak odarögzítve, ha egy kicsit eltoltad, akkor mögötte egy kráter... Miért nincs itt fűtve, az ember gondolkodott, hát azért