Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

Az Ifjúsági Park lepusztult, sivár, gyomos, törmelékes térség közepén magas rácsokkal körülvett téglalap. Jobbról modern lakótelep színes kockái, balról földbe süppedt, falusi jellegű utcasorok. Bent a mozivásznon a Magyar Divatintézet filmjein kecses mozgású férfi és nő manökenek csillogó bárpult mellett foglalnak helyet, s jegelt whiskyt borítanak vakító fehér fogsoruk mögé. De gerjednek már az erősítők, s Nagy „Feró", a Beatrice énekese kidülleszti a hideg bőrzekéből meztelen felsőtestét, és kihívóan vágja a Park fölé nehezedő sötétbe: „Tessék! Csak tessék, tessék. Itt vagyunk és játszani fogunk. Reméljük, a sajtó képviselői is megjelentek. Nélkülük nem is kezdenénk. Tessék, tessék. Lehet bátran cikizni. Bennünket meg se kell kérdezni. Mi nem vagyunk arra méltók, hogy meghallgassanak. Mint a 168őrá-ban, már kétszer is. Ugye? Hát itt vagyunk. Csak tessék, tessék..." Ettől persze lehetetlen nem megőrülni, ettől s a sokkszerűen, egyszerre ámokfutó lendülettel megszólaló hangszertől. Rohanó, lázas üstököscsóvaként sisteregnek át az agyakon, kikapcsolva a hétköznapi élet biztosítékdrótjait. A kissrácok leugrálnak a székekről, s a betonhoz verik a talpukat, rázkódnak egymás vállközelségének melegében. Néhányuk rúzzsal ijesztő indiánná festi magát, egy kisfiú — tizenkét évesnél nem idősebb, egy házmester gyereke, a tavalyi tanévet koncerteken és a Blaha Lujza téren töltötte — vámpírfogsort rak a szájába, s vicsorogva táncol. A rendezők szóval-kézzel nyomják hátrébb a színpadot megközelítő ugrálókat. Majd egy imbolygó, kezével kaszáló hórihorgas fiút emelnek ki a tömegből. Ketten is megragadják, s már tuszkolják kifelé. Olyan erővel lódítják ki a kapun, mint a pincérek a nem fizető vendéget. A kis vámpírfogas következik. A hatalmas mackótermetű rendező markában úgy fest a hevesen gesztikuláló, körülbelül harminckilónyi gyerek, mintha jóságos nagyapó élénk unokájának sétálva magyarázna. A sűrűn tetovált, összefestett arcú fiú nem engedi magát. Néhány méter vonszolás után nekifeszíti hátát a büfé falának. „Engedjenek el, engedjenek el, ne nyúljanak hozzám" — kiáltja. Őrzői válaszként módszeresen — egy kézre egy ember jut — hátracsavarják karjait. A két degesz test között nagyot rándulva újra nekifeszül a sovány fiú. Izmain táncolnak a tetoválások, a feltűrt, csíkos trikó alatt hasán szétnyúlik a rúzsvörös PUNK felírás, nyakán megzörren a biztosítótűkből összefont lánc. Az idősebbik rendező — ötven körüli — tenyere élével a bicepszbe üt. A tények, események megfigyelésének, regisztrálásának is van határa. A leírt vagy leírandó sorok akármilyen tartalma sem ment fel a cselekvés, a közbelépés elmulasztásának felelőssége alól. Elfogódva és bátortalanul megszólalok. — Mit csinálnak vele? Ehhez nincs joguk.