Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

GÉCZI JÁNOS Vadnarancsok I. (1982)

az, amikor az ember nem tudja, hogy mitől fél. Tizennégy éves voltam, mikor az anyámnak egy barátnője meghalt. Rettenetes halálfélelem jött rám, éreztem, hogy bármely pillanatban meghalhatok. A halálról olvastam verseket, a halálról gondolkoztam és írtam. Borzalmas érzés volt azt tudomásul venni, hogy nem fogok örökké élni, pedig már akkor megértettem a halált, mikor a fecske meghalt. A halál élményéhez kapcsolódik András iránti szerelmem is. Vele egy általánosba és gimnáziumba jártunk, és egy háztömbben is laktunk. Barátom volt. Egy Eszter nevű szőke lányba volt szerelmes, engem le sem szart. Nyolcadik után meg akart kefélni, de hazajött a húga, és abba kellett hagyni. Sokáig együtt narkóztunk, gyógyszerrel, ő hamisította a recepteket, és én váltottam ki, később Pesten szerzett egy kis pincelakást. Ha odajöttek az emberek, akkor kirúgta őket, ha meg nem voltak ott, akkor vendégeket hívott, hogy aludjanak nála. A lakásában feküdtem le vele, négy napig egyfolytában keféltünk — ebben az időben Zsolttal jártam, magyaráztam Andrásnak, hogy rosszul bánik az emberekkel, és magányos lesz. Azt is megmondtam neki, hogy nem akarok vele élni, mert ő nem tudja, hogy szüksége van-e az emberekre. Akkor feküdtünk le, amikor kirúgta az a lány, akivel fél évig együtt járt. Hallottam, András magánszínházat akar csinálni, elmentünk hozzá, hogy megnézzük a terveket, de nem nyitott ajtót, kikiabált, hogy egy pillanat. Felfeszítettem a levélrést, és láttam, hogy ott áll, és vágja föl az ereit. Gyorsan mentőket hívtunk. Később, mikor találkoztam vele, azt mondta, nem kellett volna a mentőket hívni, hagynunk kellett volna meghalni. Sokszor felmentem hozzá, hogy megsétáltassam a kutyáját. Egyszer mentem a kutyáért, biztosra mondta, hogy otthon lesz. Nem nyitott ajtót. Állati érzésem volt. Képzőművész volt, festett, rajzolt, sokat volt otthon. Benéztem az ablakon, láttam, a földön fekszik. Felhívtam a házmestert, kinyitottuk az ajtót, a kutya nem volt sehol. András pedig ezüstporral befújva feküdt, mellette egy utasítás a részemre, hol találom meg a végrendeletét. A szemét mentősök csomagolópapírba tekerték, pedig akkor még nem is volt egészen halott, azért, mert tiszta ezüst volt, mindenét beezüstözte. Hagyott egy csomó zavaros levelet, hogy ő csillagnak született, és most visszamegy az égbe. Száz Eunoctint, száz Seduxent és száz Codeint szedett be. András körül egész életében rengeteg keserűség volt, és mikor elhagyta a csaja, az végképp kibillentette az egyensúlyából. Nekünk kellett felmenni és András mamájának megmondani, hogy mi történt. Mondom, hogy csókolom, itt vagyok. Fiát szervusz, ülj le. Leültem. De hát én nem azért jöttem, hogy itt mulassak. Miért, csak nem Andrással