Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

HARASZTI MIKLÓS Darabbér

ni?" „Magának is szép munkakönyve van, mondhatom!" „Megtanulhatná már, hogyan kell az űrlapot kitölteni, erőltesse meg kicsit az agyát!" A részesedés a gyár hatalmából néha nem is jelent többet, mint ezt a lehetőséget a megalázásra. Ezért mindenkor élnek is vele, mértéktartásra csak a munkáshierarchia fogja őket. Az idős (nem túl idős, ereje teljében levő, kulcsfontosságú helyen dolgozó) szakmunkástól a segédmunkásgyerekig, mármint velük szemben, a hatalomnak ezek a boldogtalan szolgái egyre inkább megközelítik a mintát: a smasszer őrmestert. A segédmunkásokra néha már elviselhetetlen nyomás nehezedik, mindenki prédái. Kicsit félnótásnak, afféle műhely bolondjának tartották azt a cigány segédmunkást, akiről egyik napról a másikra elterjedt a megdöbbentő hír: jelentkezett a pártba. Reggeliszünetben a következő választ adta a többiek szurkáló faggatásaira: „Elvtárs leszek, és az a kurva is becsókolhat nekem". (A kedves diszpécsernőre gondolt, aki diktátori hajlamait elsősorban vele kapcsolatban nyilvánította meg.) Hallgatósága ésszerűnek találta az indoklást: a szélsőséges megfogalmazás nagyon is átlagos megoldást takart. Egyetlen derűs megjegyzés hangzott el: „Majd mondd be a taggyűlésen is..." A munkások tudják, hogy a szervezet kis emberei is beosztottak (ezt azok is hangsúlyozzák, ha túlságosan kellemetlen feladatra akarnak mentséget keresni), hogy a függés és a megaláztatás hasonló légkörében élnek. Minden lélektani felkészültség nélkül is úgy határozzák meg ezt a viselkedést, hogy a beosztottak csak továbbadják, amit kapnak. „Jobban érzi magát, ha belémrúghat" — mondta valaki egy munkaruha-kiutalási ceremónia után. Ez a tudat azonban senkit sem tölt el a szolidaritás érzésével: a darabbéres már senkinek sem adhatja tovább az elszenvedett sérelmet, és külön sérelmezi, hogy a formálisan nem is fölötte állók a sértéseikkel éppen ezt hozzák a tudomására. Egyébként is lehetetlenné tesz bármiféle szolidaritást az az egyszerű, általános tapasztalat, hogy a gyár alkalmazottai könnyebb munkát végeznek, kisebb intenzitással és kevesebbet dolgoznak, mint a munkások. Nem hajnali hatrajönnek be, a munkaidő alatt ebédelnek: az irodákban rotyogó kávéfőzőgépek a hatalomból való korlátozott részesedés szimbólumává lettek. A gépmunka és a norma okozta fáradtság és idegfeszültség érzékennyé teszi a munkásokat a különbség iránt, amelyet a velük és az alkalmazottakkal szembeni követelmények között érzékelnek. A „fegyelmezett", „derék", „szorgalmas", „a műszakot végigdolgozó" munkás ideálja, amit a sajtó, tévé, rádió a „lógós" munkás torzképével szemben ajánlgat, hidegen hagyja őket. De szinte személyes sértődöttség, ingerült kommentárok és az alkalmazottakkal való összehasonlítgatás fogadta azt a tévéműsort, amelyben az