Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

FRIED ISTVÁN Ki csinálja a regényeket?

neteket, amidőn Bécsben az akkori hercegek és grófok halálra öldösték egymást a színésznő miatt." Majd alább: „Ezeken az estéken, midőn az egykori színésznő bizalmasan Szindbád karjába öltötte a kezét, a budai korzón, a Halászbástyán és a Margitsziget körül, kiderült, hogy régente az összes grófokat megölték Bécsben." Az egykori színésznő elbeszélésének annyi a hitele, mint Kisfalvié volt színész-múltjáról, így egymásra utalnak, ugyanakkor történetei egybevethetők a Szindbádéival, ami kalandosságukat illeti. Ehhez még két mozzanat járul: az egykori színésznő Szindbádnak zálogosításra egy „antik gyűrű"-t ad át: „Boldogult Rummergarten báró húzta az ujjamra egy nagy szereplésem után. Azt hiszem, az Idegen nő-ben játszottam." Az erényességére hivatkozó hölgy elszólása a társasági beszéd fordulatainak felel meg; ezért inkább második példámat tenném hangsúlyosabbá. Georgina a szegényesebb vendégfogadóval is elégedett, hiszen az udvarra begördülő „vidéki szekerek csengős lovaikkal" benne a „nehéz postakocsiik képzetét keltik „az angol regényekből", a postakocsikkal együtt érzi megérkezni a „különböző utazók"-at, „akikről Dickensben annyit olvastam." Visszatalálna az irodalomba, vagy ki sem lépne az irodalomból Georgina? A postakocsi-allegória megfogalmazója lenne, mintegy Krúdy Gyula postakocsi-allegóriáját megelőlegezendő? Vagy az angol irodalomnak és kiválrképpen Dickensnek emlegetésével igyekezne elfedni Szindbád előtt a régi francia regényekből szűrt világszemléletet? Annyi bizonyos, hogy az egykori színésznő-mama megszakítja a „könnyedén elpirulva" szóló Georgina érzelmesbe forduló beszédét. „Kotzebue-t akartad mondani, leányom —javított a mama, és elégedetlenül dugta vissza szemüvegét a retikülbe." Talányos javítás; a 19. század második felére végképp divatja múlt színpadi sikerszerző felbukkanása egy egykori Hoftheaterbeli (?) művésznő mondatában legalábbis furcsa, nemigen értelmezhető, hacsak nem vonódik kétségbe ezáltal színésznői múltjának az a változata, amelyet maga mesélt, kreált (volna?). Az irodalmi utalások árulkodók; ki mit olvas(ott), ki mit játszott, leleplezheti elbeszélőjét. Az irodalom Budapesten a háttérbe szorul, Georgina nem lesz a Színiakadémia növendéke, a legtöbb irodalmi/színházi információt a mamától kapjuk, akinek a kilencedik fejezet végére sikerül elszólnia magát. Az utolsó fejezetben szinte csak egyetlen pillanatra tűnik föl az irodalom, a párbaj (amely sokszoros áttétellel lett volna megjósolható, a Lenszki nevű újságíró meg a hivatkozott Anyegin révén): „Az emeletre kanyargó lépcső legtetején fiatal újságírók hasaltak, hogy az esti lapnak beszámoljanak az érdekes viadalról. Szindbád az egyiket megismerte, a szemével intett felé..." Egyébként a zárófejezet Mariett előadásában mintegy összefoglalja és interpretálja a történteket és a meg nem történteket. Szindbád egyedül maradása önmagához intézett kérdésekkel teljesedik ki, s a narrátori befejező mondat a csalatásra készületlen férfi tanácstalanságával cseng ki. Miközben mindenki kezdeti pozícióját foglalja el, csupán Szindbád szorul ki a kisvárosból; ez a történet csak a számára fejeződik be, a többi szereplő az ő számára szűnik