Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)
FRIED ISTVÁN Ki csinálja a regényeket?
nos reakciókra készteti az észlelt látvány mindazokat, akik érdekeltnek mutatkoznak a regénynek hazugságként, illúzióként, elképzelésként minősítésében. Ez az érdekeltség azonban engedélyezi a felül-stilizálást és annak magyarázkodó értelmezését; de ez kínál lehetőséget az egyenes vonalú cselekmény megszakítására — az efféle kitérések, eMa/andozások kedvéért. Ugyanakkor ez segíthet annak megértésében, hogy egy régebbi típusú regényesség újraelbeszélése indokolt lehet, a történések megismétlődése vagy ismétlődni akarása a jelenségek többféle értelmezhetőségével van szoros összefüggésben. Ami látszólag „múzeumi" tárgy, az valójában tárgyi-térbeli kapcsolat, a szövegköziség eg)' tágabban felfogott alakváltozata: „És ha csodálkozott az olvasó, hogy ilyen régi szalonba merészelem vezetni, gondoljuk meg, hogy mennyire csodálkozott Szindbád e helyen, aki ugyancsak azt hitte már, hogy az utolsó biedermeier szalont a múzeumba rakták, lakóival együtt." Az a kulturális anyag, amely többnyire csak úgy odavetve föl-fölbukkan az elbeszélésben meg a párbeszédekben, súllyal az irodalom/művészet „külső" jelenségeit érinti. Ami azonban végighúzódik a regényen, a színházba járás, színházi előadás, színészi lét, színház és közönség viszonya. S ha Szindbád ismeretségi köre kerül szóba, akkor szintén írók és színházak a beszélgetés, az elbeszélés tárgyai. Ugyaneb7 Igencsak ironikusan ható mondat. Malvi Fuchs: Fuchs Mórné Kohn Malvin (1869-?) írogató hölgy, kinek Kenedi Géza visszaküldte írásait mint használhatatlant. Ennek ellenére újságcikkeket publikált a magyar és német nyelvű sajtóban. 1922-ben Budapesten saját kiadásban látott napvilágot Die wer Heller-Maádien című regénye, amely ugyanabban az évben vagy ben a fejezetben Mariett-tel beszélget Szindbád. Nyilván a Krúdy-életrajz és a megannyi Krúdy-legenda némileg irányítja az olvasást. Ám a szöveg önmagában egyáltalán nem felel meg mindannak, amit a hagyomány Krúdy Gyula író- és irodalomfelfogásának tulajdonít, mely szerint az írónak nem egyetlen, olykor nem is fő ismertetőjele, hogy ír, létezik más tevékenységi forma is, amelyről egy író ismeretes lehet. A Krúdy-ismerettől függetlenedve azonban a beszélgetés az ironikusba fordul (vagy akképpen olvasható), hiszen az irodalom megfosztódik attól a „fenséges" tartalomtól, amely a múlt íróiról/irodalmáról való beszélgetésnek itt természetes velejárója. Az írástól eltérő cselekvés mint írói foglalatosság az írót a köznapokba szállítja alá, a hajdani értékrend eltolódik, másképpen Szindbád, másképpen a vele beszélgetők tudatában. „Természetesen a színházról beszélgettek, ahol tegnap este együtt voltak, midőn is Szindbád megjegyezte, hogy az orosz balett (a szentpétervári) páratlan az egész világon, írók kerültek szóba, akik szegények tán most is körmölnek valahol, vagy megfeszültén lesik a kártyajárást. Mariett a régiek közül Dickenst szerette, az újak közül egy bizonyos Malvi Fuchsot. Szindbádnak barátja volt minden író, és igen csodálkozott, Malvi Fuchsot nem ismeri". 7 Mariett nem marad adós a válasszal, már csak azért sem, mert olvasói magatartást egy-két évvel később magyarul is megjelent: A négy Heller-lány. A szerzőnőről: Gulyás Pál: Magyorírók élete és munkái. XVI. Bp., 1995.847-848. hasáb. S. a. r.; Viczián János. Krúdy talán magótól Kenedi Gézától hallott a hölgyről. Elképzelhető, mivel folyamatosan publikált Kenedi lapjában, Az Újság-bm.
