Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

FRIED ISTVÁN Ki csinálja a regényeket?

reprezentál. így azonban nem jöhet létre valódi beszélgetés kettejük között. Mariett arról beszél, amit Szindbád nem ismerhet, mivel más „írói-irodalmi" világban mozog, Mariett számára a kortárs irodalom néhány említett képviselője ismeretlen. S ami javukra szólhatna, az egyéb tevékenységi forma, kevéssé vonzó írói tulajdonság Mariett előtt. Az egymás mellé beszélés, az el-beszélés az irodalmi beszélgetés keretében, az irodalmi el-beszélésben történik meg Mariett eszmél előbb a társalgás zsákutcába futására, mellőzi a közvetítő közeget (az irodalmat), és személyes érdekűvé fordítja át a beszélgetést: „— Igen szép divatleveleket szokott írni a német újságba — mondta csendes hangon Mariett —, mert hisz Dickens óta nem érdemes olvasni más elbeszélőket. Szindbád (mert egyéb dolga nem volt) eleven írókat jeles elbeszélőket, majd költőket emlegetett, akikkel »gyakran ebédel együtt a klubban«, vagy Bálónénál, a halászcsárdában, »Brody úr nagyszerűen főzi a halászlét, és a király is megnyalhatná utána a száját.« Mariett csendesen vállat vont. — Igen keveset szoktam olvasni, mert a szemem gyönge. Ha már olvasok, csak külföldi könyveket veszek a kezembe. Legutóbb Carlyle-hoz fogtam hozzá, mert azt mondják, hogy majdnem olyan jeles író, mint Boz. Meddig szándékozik maradni városunkban?" Mást rart tehát Szindbád jeles elbeszélőnek, költőnek, mást Mariett, az azonos jelző szétválasztja elképzeléseiket (de illúzi8 A Palotai ólmok Fátyol Erzsije vidéki színésznő: „Az egész életem regény" — mondja. A Színházművészeti Lexikon ismer egy óikat is!) az írókról, irodalomról, amelybe Szindbád szerint az író legendája is beleértendő, Marietthez ez nem jut el. (Egyébként ebben a fejezetben leplezi le magát Szindbád íróként; e mondatokat már hivatkoztam.) Az ötödik fejezet alcíme az elbeszélő műhelyébe vezet: „Ötödik fejezet, melynek a végét az író sem tudja teljes pontossággal." „A színházigazgató, [a játékos nevű] nagyfalvi Kisfalvi Benedek...", kezdi az elbeszélő arról a figuráról, aki „csupán Shakespeare-rel szeret társalogni", hogy kinyilvánított „esztétika" és kisvárosi színházprogram ellentéte bontakozzék ki. Igaz, az elbeszélő ironizáló kedve nem hagy alább, hiszen a Shakespeare-gyűjtemény meglehetősen vegyes, s a gyűjteménynek otthont adó lak sem kevésbé az: „Mintha valamely régi Falstaff-illusztráció nyomán épült volna e ház, vagy talán azért vette meg annak idején a rajongó direktor, mert kedves szerzőjének vélt hódolatot bemutatni". A feleség, a hajdani Shakespeare-hősnő neve árulkodó: Fátyol Márta,

8 mintha egy népszínműből lépne ki, egykori szerepére a „szoba közepén Júlia koporsója" emlékeztet. Férje gyűjteményét a hajdani művésznő „drága limlomok"-nak minősíti, Kisfalvi olykor „zsebéből egy régi Shakespeare-kiadást szemhunyorgatva, titkolózva elővont, mint a tilos dohánylevelet a paraszt szűre ujjából" (ezek a színház-igazgatóné szavai); a beszélgetés Szindbád és Márta között úgy folyik, hogy Márta egy díszlet-trónuson foglal helyet, onnan pletykálja el Pálházi két nejének, valamint Fátyol Hedvig nevű, 1890-ben született, 1909-ben először színpadra lépett színésznőt.