Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)
TANDORI DEZSŐ „Krúdy", „Pest"
„Nem keresek én itt semmit... Nemigen keresek én már sehol semmit... Nem szeretem én ezt a mai világot... Azt mondják, »át'meneti idok«... Csakhogy én nem kívántam átmeneti időt: igaz, ezt az egész életet se tudom, hogy valaha kiköveteltem volna... " Móricz Zsigmond idézi a Krúdy elaludt című nekrológban S zinte biztosra mentein. Nem vagyok különösebb Krúdy-ismerő. Mégis. Ahogy A régi Belváros című kis képeskönyvet (Pereházy Károly munkája) leleményül leemeltem a polcról, tudtam, mi vár. A hosszú bevezető mottó, szinte előszó, Krúdy lesz. Az lett. Erről még mindjárt valamit. De még elébe: lehetne pedig Szép Ernő is az ilyesmi. Két hosszú versének (Néked szól; Magányos éjszakai csavargás) egy-egy megfelelő részlete. Persze, akkor Kosztolányi, Kóbor Tamás, Kellér Andor is. Egyetemista koromban volt körünkben nagy divat Krúdy. Jékely mellett. Mindketten egy tűnt világ költői. Negyven évnyi életkori különbséggel: más és más ily világoké. Jékely arról ír, hogy kétezerben ő s kedvese nem él majd. (Élhetnének.) És hogy az életet úgy bontják le, mint a Tabánt. Hová tűnnek alakunkról a képek? Maga a napkorong is úgy „sétál le" a Hárshegy oldalán, hogy személyes-közönyös búcsút vesz tőlünk meg a halottainktól. De — ó, ifjúság szent forrósága, pusztulás-élése — mi is olyanok vagyunk, akár a halottak. Szép Ernő hányszor megírta, sugallta ezt. Talán azért is fogadják el őt olyan nehezen a mindenkori legnagyobbak sorában, „Krúdy", „Pest" TANDORI DEZSŐ