Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

TANDORI DEZSŐ „Krúdy", „Pest"

azért nem értik, mit makacskodunk vele páran ekképp, mert túl kevéssé kedvez s hízeleg szavával a gyakorlatilag élni kényszerülő, tipródó „jelenbéli embernek". (Mindig „jelen idő" van. Még ha... S itt vissza Krúdyra, iménti idézetünkre.) Nézegetem a múltkori Kóbor Tamáskötetet, a periodikáét. Nézem Krúdy életrajzát. Csúsztatgatom egymáson ide-oda az évtizedeket, jellegeket. Visszagondolok még 1895-ben született apám emlékezéseire (a ferenejóskai békeidőkről), Musil. Karl Kraus „helyzetértékeléseire". Mi is adódik a mi Krúdynk dolgában? (Persze, a végén el kell tűnődnöm egy kicsit egy bizonyos írótípus „egyedi", általános adottságain is majd.) Egy liberális szellemű „műhelyben" a csudálatos Kóbor Tamás azt mondja 1935 márciusában (alighanem): az író (a múlt században) „eltüröltnek tekintette a születési és vagyoni arisztokráciát, és trónjára ültette a szellem arisztokráciáját... demokrata lett az író, aki nem tud arisztokrácia nélkül lenni..." De mennyire ilyenek voltunk, vagyunk e században is, Kosztolányitól Ottlikon át, mit tudom én, Györe Balázsig, jómagámig. írók, ezren. Tovább: „Az egész világot maga körül" (az író, T. D.) „filisztervilágnak látta, és szerinte az egész univerzum csak arra való volt, hogy mindazt létrehozza, amire az írónak szüksége van..." Elmosódott rég a Kóbor által 1935-ben „fiataloknak" és „öregeknek" nevezett írók különbsége. El fog mosódni, ha létezik egyáltalán, mit mondjak, Rakovszky és Kemény István, Tandori és Térey mindenféle felszíni különbsége is, maradnak a lényegi egyediségek itt és ott. Aztán: „Ebből a felfogásból kiindulva az emberiség csúcspontján" (az író) „a legnagyobb tökéletességet a könyvben látja. Ez... végeredményben hallatlanul nag)' és szép idea. Az író nem törődik mással, mint hogy figyeli és nézi az életet..." (Szép Ernő, Kosztolányi, Karinthy, Móricz, mind, százával... és Krúdy nagyon, de nagyon!) „...és legfőbb foglalkozása megtalálni egy-egy emberben az emberiség... típusát, azt a legrejtettebb valamit, ami az emberben az embert érdekli..." Krúdy ezt az ember egész környezete révén is tette; ezért, hogy nem baj, amiért nincsenek kitalált, erőltetett, megkomponált, virtuóz, lenyűgöző „sztorijai" stb. Kóbor Tamás: „...és eme nagy lélektani búvárkodás alapján megállapítani, milyen is az ember." Itt mintha szünetet tartana Kóbor, s beiktatódik egy alcím: // világ stabil struktúrája. Es itt szorul el, Krúdy meg a magunk dolgában is, a szívem. „A filisztervilág ez időben akceptálta az író felsőbbségét" — és tizenvalahány éve filisztervilág (kispolgári világ, centralizáltan persze, ál-szocialistán), ez volt a mi térségünk országaiban is; mennyi furcsa ellentmondás és önellentmondás, nem? Torz alakulások, mint jeles dolgok tűrni, olykor (olykor igencsak...) „De Kraft-Ebing és Freud... egy-egy regényalakra... drámaalakra" is utal tanainak kialakításakor. Sőt. Nagyon is. Ezt a tudósok mind az írói munkákból szűrték le, így Kóbor. De: „Az írónak ez a munkája csak úgy volt lehetséges, hogy harminc, negyven, ötven esztendőn keresztül a világnak stabil képe és struktúrája volt." Őrjítő következtetés. Kóborral tartok. Persze: mit neki egy kis világ-