Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

FRIED ISTVÁN Ki csinálja a regényeket?

olyan „nem-irodalmi" szólással, amely nemigen illik a szalon finomkodó beszédébe. Ugyanakkor a szólást menti a „jobb" társaságban kimondhatatlan pénz kicsinyítése, „jelentéktelenítése", szinte visszavonása, ezen keresztül magának az irodalomnak a jelentéktelenítése, szinte visszavonása. Mondja mindezt Szindbád annak ellenére, hogy számára, „elképzelése"-i szerint, az irodalomból, a könyvekből, sőt: elsősorban onnan nyílik, nyílhat rálátás a világra. A Francia kastély felütésében Szindbád nézőpontja, sőt, rendező szándéka érvényesül: amiként álarcának, jelmezének hatását kiszámítja, amint „lefordítja" a maga számára a hozzá szóló „szevillai menyecske" beszédét-magatartását („a csipkekendő romantikus hanyagsággal volt a vállakra vetve"; „Az arcocska olyan üde és kellemes volt, mint a múlt századbeli hercegek vagy lordok feleségeinek arcképei az aranyozott bőrtokban"), később Szindbád gondolkodása is az irodalomhoz képest határozódik meg: „Egy regényes helyzet kellős közepén találta magát, amilyen helyzetek után gyakorta vágyakozott..."; „A fantáziabeli vitorlás [...] tájakon száguldott végig, ahol a régi fogadók mintha egytől egyig a Györgyhöz volnának címezve, mint az angol regényekben..." Éppen e sokat mondó passzusban leljük az enigmatikus mondatot: „így élt Szindbád regényeiben".

3 Melyet a feltehetőleg tudatosan többértelművé alakított mondatszerkezet miatt érthetünk úgy is, hogy Szindbád saját regényeiben élt, s akkor a fantáziabeli vitorlás írói személyiségének narrátorrá srilizálása, de érthetünk 3 Dolgozatom sokat köszönhet Bori Imre ötletgazdag értekezésének, jóllehet inkább vitatkozom, mint egyetértek a szerzővel. Bori Imre: úgy is, hogy a regény(es)ként szemléltszemléltetett szituációk általában az irodalomra vonatkoznak, azokra a regényekre, kiváltképpen az angolokéira, amelyek életlehetőségekre világítanak rá (Szindbád szerint), valamint amelyek segítségével sikerülhet értelmezni azt az egyébként meghatározatlan és meghatározhatatlan jelent, amelyet hazugságnak, illúziónak, elképzelésnek, tehát regénynek (mint legfőbb instanciának?) lehet minősíteni. Természetesen az sem kerülheti el a figyelmünket, hogy ez a két (és nyilván fölösen szaporítható) értelmezés nem különkülön, egymásutániságában vagy éppen egymásmellettiségében van jelen a szövegben, vagy érthető rá a szövegre, hanem az idézett mondatnak a többféle érthetősége, többféle magyarázhatósága a megkülönböztető vonása, más szóval: jellegzetessége. Ebben a minőségben viszont mintegy jelzése a Krúdy-mondatok, -fejezetek, -elbeszélések, -regények alapvetően ambivalens voltának, annak nevezetesen, hogy téves úton jár az, aki mindenáron pontosan körvonalazható, markánsan megjelölhető jelentéssel látja el Krúdy műveit, és nem figyel (eléggé) a szövegekben benne rejlő jelentés-pluralizmusra. Arra, amit a följebb idézett mondat (is) reprezentál; nevezetesen a bizonytalan nézőpont-jelölésre, Szindbád önnön belső (regényi) világának, vagy az általa olvasott, regénnyé gondolt „regények"-nek, helyzeteknek világára. Nem a vagy-vagy megosztó, kijelölő tematikája érvényesül itt (és másutt), hanem a különféle jelentéslehetőségek egybe-másKrúdy Gyula „nagy évtizede". In: Bori Imre: Fridolin és testvérei. Újvidék, 1976.66-334. old.