Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

FRIED ISTVÁN Ki csinálja a regényeket?

zött. A regényolvasmány ebben a lehetséges értelmezésben megkísérel a Don Quijote és a Bovarynéfelé irányítani, a regény pedig annak „csinál"-ására utalhat. A regényolvasmány és a regény ebben a szövegösszefüggésben a hagyományosan elgondolr férfi és női princípium szemléltetése, példázódása, továbbgondolva: csak az „elkészített", a „megcsinált" regény lehet regényolvasmánnyá, így a regényolvasmányba belefoglalratik a regény. Mint ahogy Szindbád — Valéria szerint — az írók kigondolásai szerint irányítaná életét, állandóan írná élete regényét, hogy „szenvedő" (érte szenvedő? miatta szenvedő?) nők regényolvasmányává váljon? Hiszen a regény: hazugság, illúzió, elképzelés, és mindezek író, elbeszélő, (regény)szereplő és odaértett olvasó viszonyrendszerében jut(hat)nak kifejezésre. Első megközelítésben akár kaotikusan gomolygó regény(világ) létrejöttéről adhatnánk számot, hiszen éppen a regényre látás nézőpontja változik, oszcillál az érdekelt felek között, a Szindbád-történetek látszólagos meseszerűsége aligha igazolható a mesei funkciók szerinti vizsgálatkor, talán még kevésbé a századfordulós műmese-„hullám" áramában, nem jutunk közelebb a lehetséges, nem egyszer egymást kioltó, máskor egymással „össze"adódó jelentésekhez egy „allegorikus" olvasási mód segítségével. Egyszóval Krúdy Gyula (vagy pedig a sokféle álarcban, jelmezben feltűnő elbeszélő, aki messze nem bizonyosan egyetlen elbeszélője a Francia kasté/y-tó\ a Purgatórium-ig, az 1910-es évek2 Érdekes egybeesés, hogy az első magyar nyelvű monográfia Dickensről éppen ekkor jelent meg. Yolland Artúr: Charles Dickens élete és művei. Bp., 1913. A magyar Dickens-befogadás vázlata: tői az 1930-as évek elejéig ívelő Szindbádtörténeteknek) szüntelenül megtéveszt, elővezet és visszavon, érzelmeskedését enyhe archaizálással kíséri, hogy visszafintorogjon a maga érzelmeire, előbb létrehozza „gordonka"-hangját, hogy — nem egyszer — nevetségesbe fullassza. Szindbád emígy nyilatkozik (éppen a Franciakasté/y-ban): „Néha írogatni is szoktam. Természetesen álnév alatt. Ez is hoz valami pénzecskét a konyhára". A gyakorító ige eleve leszállítja az írás (mint foglalkozás? pénzkereseti forrás? magatartásforma?) értékét; az írás formája Szindbád megjegyzése szerint a rejtőzködés, az álnév, hiszen a tulajdonnévhez, ebben az esetben Szindbádhoz egészen más képzetek fűződnek; például a regény bevezetésében a fekete selyem papi öltöny, amely nem teszi felismerhetetlenné, vagy a Georgina által adományozott kapitányi rang-foglalkozás, önmaga hite szerint: „lézengő ritter" (a biberachi jellemvonás „köznevesült", megfosztódott negativitásától a szindbádi interpretációban stb.), kiváltképpen ama régi kisvárosban, amelyben újságírók és nótadalszerzők ugyan akadnak, de az írás, az irodalom nem a kortárs szerzők műveivel, hanem sokkal inkább Dickens emlékével azonosul.

2 Ilyen módon Szindbád mondatai első olvasatban az irodalom ellen hatnak, szavainak a társaságban nincsen, nem is lehet visszhangja, hiszen a Francia kastély ágensei számára nem létezik kortárs irodalom. Ezt érezheti Szindbád is, mikor írói munkáját pénzkeresetként tünteti föl, méghozzá egy Katona Anna: A magyarországi Dickens-kritika. Filológiai Közlöny, 1971.201-207. old.