Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA A Pesti Műegylet története

szaka, az első hivatalos megbízás Pest város tanácsának megrendelése a Vigadó falaira. Hatalmas honoráriumokat helyeznek kilátásba, óriási dimenziók tárulnak fel a művészek előtt. A műegyletnek ebben a munkában már semmi része, ám szakférfiai a Képzőművészeti Társulaton belül tovább dolgoznak, például az Esterházy Képtár Pestre kerülésénél és a megvásárlásnál, a párizsi, bécsi és londoni világkiállítások anyagának összeállításában, a képzőművészeti pályázatok zsűrizésében. Ali. évben sorra kerülő 125. jubileumi Műegyleti kiállítás után az évad értékelésekor az derül ki, hogy a részvényesek számának csökkenése lassul, vagyis a „kemény mag" kitart mellette. De a képek fogynak, a magyar mesterek mindössze 41 művet adtak be az év folyamán (míg az előző évben 99-et). A szokásos vád szerint ennek oka az, hogy a választmány előnyben részesíti a külföldieket. De az elmúlt évek katalógusadatainak statisztikája azt bizonyítja, hogy a magyar gárda hosszú távon csak 5-10 képet tud havi rendszerességgel produkálni, és mivel a Társulati propaganda ekkortól a műveket elszívja, a Magyarországi Műegylet fokozatosan árnyék-intézménnyé válik. Mégis, küzdenek a fennmaradásért. Mint azt már 1845-ben is megtették, a tisztánlátás érdekében az 1863-as évkönyvben statisztikát közölnek, amely az 1853 óta megvásárolt magyar képek adatait tartalmazza. Nyolc mestertől vásároltak egy évtized alatt tíz képnél többet: Brodszky 12 mű (3730 ft.), Györgyi, Jankó, Lötz 23 mű (2800 ft.), Marko Ferenc (1832-1874) 15 mű (3450 ft.), Molnár József 17 mű (5280 ft.), Peez Henrik, Than 13 mű (3520 ft.). Utánuk jön Székely Bertalan 3 mű (2650 ft.), Madarász 4 mű (3190 ft.). A Nemzeti Múzeum Nemzeti Képcsarnokának 9 darab nagyértékű képet ajándékoztak, 22 történelmi képet sorsoltak ki, a többi tájkép és zsánerkép, összesen 280 darab, 57 823 ft. 90 kr. értékben. Az adatok kedvezőek, de valljuk meg, ez országos szinten csekély. Vagyis pusztán magánkezdeményezésű egyletek által egy ország művészeti élete nem működhet megfelelően. A kultúra számára a Reichsrat által évente nyújtott összbirodalmi támogatás összege általában, a jóváhagyott pénzügyi törvény értelmében 10 000 ft., amelyért a monarchia művészei — muzsikusok, irodalmárok, képzőművészek — mint segélyért folyamodhattak. E juttatás megalázóan kevés, és a helyzetet nehezíti, hogy a magán-mecénás ritka, és tevékenysége inkább hazafias tett a nemzeti kultúra érdekében, semmint igazi műpártolás. (Tomori Anasztáz, Batthyányiné, Sina Simon stb.) ATársulat kiállításainak megindulásával valóban jelentkezik rivalizálás a két egyesület közt, s harc folyik mind a közönségért, mind a művekért. A Társulat 1864-ben például „kizárólagosan" mutatja be Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele című nagyméretű vásznát, a Műegyletnek viszont sikerül Madarász két nagyszerű képét bemutatni, egyenesen a Párizsi Salon kiállításáról. Thierry arcképét (ár nélkül, a mester az Akadémiának ajándékozta) és a Zrínyi s Frangepán Bécs-Újhelyben, 1611 martins 31-én kivégeztetésük előtti reggel egy félórai idő engedtetett nékiek, császári kegyelem útján, családi ügyeiket rendezni és egymástól búcsút ven-