Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
DOKUMENTUMOK - Az írók es Művészek Társaságának párizsi kirándulása 1883-ban
DOKUMENTUMOK r Azlrók és Művészek Társaságának párizsi kirándulása 1883-ban A z írók és Művészek Társasága (később Magyar írók és Művészek Társasága) 1874-ben alakult művészegyesület volt; tagjai képzőművészek, írók, újságírók, zenészek és színészek egyaránt lehettek, s később pártoló tagokat is felvett soraiba. A Társaság egyes érdekvédelmi feladatok ellátásán túl azt tekintette céljának, hogy „a magyar írókat s művészeket szorosabb személyes érintkezésre s eszmecserére egyesítse"; egyben azonban a művésztársadalom és a nagyközönség kapcsolatait is javítani kívánta azáltal, hogy különféle társas vigalmakat, estélyeket, kiállításokat és felolvasóesteket rendezett. Számos, ma már kevéssé ismert művész és pártfogó mellett az 1880-as években a tagok közt szerepelt Ábrányi Emil, Bajza József, Benedek Elek, Erkel Ferenc, Falk Miksa, Jankó János, Jókai Mór, Lechner Ödön, Mikszáth Kálmán, Paulay Ede, Pártos Gyula, gróf Zichy Géza és Jenő, Pállik Béla és Reviczky Gyula. A Társaság tagjainak (és családjaiknak) rendszeresen szervezett csoportos kirándulásokat az ország festői vidékeire, illetve külföldre. A megmozdulások közül az egyik legnagyobb szabású az 1883. évi párizsi kirándulás volt, amelyről az írók és Alűvészek Társaságának 1883/84-es évkönyve számolt be részletesen. Az alábbiakban ennek a beszámolónak némileg rövidített változatát közöljük. 1 i Forrós: Irók és Művészek Társasága. Évi jelentés az 1883—84-ik évről. Bp., Légrády testvérek könyvnyomdája^ 1884. 8-21. old. Az évi jelentést szerkesztette, a beszámolókat írta Dolinay Gyula, a Társaság titkára. A közölt szövegben az eredeti helyesíráson nem változtattunk. (A szerk.)