Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

DOKUMENTUMOK - Az írók es Művészek Társaságának párizsi kirándulása 1883-ban

„A párisi kirándulás eszméjét az előző évi aldunai kirándulás fényes sike­rei ébresztették fel. Társaságunk elnöke, Urváry Lajos tette meg a merész indítványt a Választmányban, mely azt felkarolta, magáévá tette. (...) Aki­rándulás fényesen sikerült, eredményeiben országos fontosságúvá vált. A kezdeményező Urváry Lajos elnök mellett Pulszky Ferencet illeti meg az elismerés, ki a társaság vezetője volt. Azt hisszük, a párisi kirándulás Társaságunk életében a legnagyobb ered­ményként szerepel. Legyen szabad vele tehát kissé részletesebben foglal­kozni, történetét, lefolyását, hivatalos adatait a t. közgyűlés elé terjeszteni. A kirándulás ugy volt tervezve, hogy az utazás egyenes vonalban Német­országon keresztül történjék. De mikor az osztrák-magyar államvasút igaz­gatóságával a tárgyalásokat megkezdettük, azt kellett tapasztalnunk, hogy ez az egyenes vonal sokkal többe kerülne, mint egy más kerülő ut. így nem maradt más hátra, mint (...) Olaszországon keresztül tenni meg az utat. Ez útirány népszerű lett, mert Turinon vezet keresztül, s a kirándulóknak ki­látást nyújtott, hogy esetleg Kossuth Lajos nagy hazánkfia által is fogadtat­nak, így létesült a kirándulás Olaszországon keresztül, és 146 résztvevővel külön vonaton. (...) Különvonatunkat a Déli Vasút Társaság érdemes igazgatója, Brahm Mik­sa ur személyesen állíttatta össze, ott volt az utolsó perczig, ő adta meg a jelt az elindulásra. (...) Különvonatunk gyorsvonati sebességgel haladott, csak a fő helyeken állott meg pár perczrc. Itt mindenütt nagy közönség gyűlt ki a perronra s lelkesen éljenezve kivántak szerencsés utat. Huszon­két órai utazás után, másnap, július 8-ikán érkeztünk meg Velenczébe, hol már Siposs Antal alelnökünk és Gassi Ferencz választmányi tag vártak re­ánk, intézkedvén az elszállásolás iránt. Nagyszabású és minden várakozá­sunkat felülmúló volt az a lelkes és fényes fogadtatás, melyet Velencze vá­ros magisttatusa és müveit lakosai részéről tapasztalhatni szerencsések voltunk. A vasúti indulóházba a legfényesebb közönség gyűlt össze üdvöz­lésünkre. A díszruhába öltözött városi zenekar zenével, Velencze város pol­gármestere pedig lelkes beszéddel fogadott. Aztán a város által rendelkezé­sünkre bocsátott csavargőzösökre szálltunk, s számos gondola által kisérve, a Grand Canal-on felhaladtunk a Bauer-féle hotelhez, hol mindnyájan elég­gé kényelmes szállást nyertünk. Délután hat órakor lakomára gyűltünk össze a vendéglő nyitott terraszszán, honnét a Grand Canal-ra a legszebb kilátás nyilik. A lakomára meghívtuk a város főbb tisztviselőit, az irói és művészi körök képviselőit. (...) Az est beálltával rövid sétára indult a társa­ság, aztán pedig a városház erkélyére voltunk hivatalosak, hogy gyönyörköd­hessünk a város által rendezett fényes „velenczei éj"-ben. És szemkápráz­tató látvány volt a Grand Canal-t tündéri fényben ragyogva látni. Száz és

Next

/
Oldalképek
Tartalom