Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZETI KÖZPONTOK, MŰVÉSZNEGYEDEK - KOVÁCS ÁGNES Kiállítási boom és műtárgytúltermelés Münchenben

művészettörténész, Wilhelm Worringer, aki ezt írta 1921-ben: „Tele van minden a művészet zajával. Határtalan és mértéktelen művészeti üzeni tölti ki azt a vákuumot, amelyet a szervesen sarjadt, az élet szempontjából szükségszerű művészet hagyott maga után a távozásával... A képzőm űvészet öntudat 1 an kuItűrszín

IeIésü

nk fantazmagóriája lett, s nines többé eleven jelenléte. Vajon elleplezheti-e előlünk e beláthatatlan mérvű művészi termelés a kimerült, s az expresszionizmus utolsó stimuláló hatásaival üggyel-bajjal még éppen hogy életben tartott alkotóerőt? Éppoly kevéssé, mint ahogy a művészet meredeken magasba ívelő fogyasztási görbéje sem csaphat be minket otthontalanságát illetően. A kiállítások kétségkívül zsúfoltak, de aki eléggé éles szemű ahhoz, hogy mintegy röntgentekintettel lássa át a falra fölaggatott képek és természetességet mímelő szemlélőik strukturális viszonyát, nem tudja, vajon kétségbeessék-e vagy inkább nevessen e kísérteties, fiktív színjátékon. Választhatja persze mindkettőt is: egyszerre nevethet és kétségbeeshet, vagyis dadaistává válhat."

21 Mindazonáltal 1907-ben Heinemann-nál már Manet- és Monet-kiállítás volt, Zimmermann-nál és Braklnál 1908-ban Van Gogh képeit mutatták be, a Szecesszió kiállításain pedig Seurat, Delaunay és Cézanne művei voltak láthatóak; azaz az „üzem" már modern irányokban folytatódott tovább a Der Blaue Reiter „hatalomátvételéig", vagyis az I. világháborúig. Azután ők is továbbmentek, már akik túlélték a háborút, és a vveimari, majd a dessaui Bauhausban folytatták művészi tevékenységüket. Paradox módon igazán jelentős kiállítást legközelebb csak 1937-ben rendeztek Münchenben — amikor Hitler a „művészet templomának megtisztítása" érdekében összegyűjtette a német múzeumokból a náci ideológia szempontjából „elfajzotténak bélyegzett műalkotásokat, vagyis a modern művészet színe-javát, és „elrettentésül" kiállíttatta őket a müncheni Hofgartenben.

22 21 Wilhelm Worringer, i. m., 227. old. 22 „Elfajzottak" voltak többek közt : Beckmann, Nolde, Chagall, Barlach, Otto Dix, Hausmann, Hartfield, Kichner, Kokoschka, Mondrian, Schwitters és termesztésen Kandinszkij és Klee is. Lásd erről: Peter Klaus Schuster: Oie Kunstsodt München 1937. Notionolsozialismus und „Entortete Kunst". Presfel, 1989.