Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - RÓKA ENIKŐ Ernst Lajos gyűjteménye és az Ernst Múzeum

engedélyt, ugyanis 1918 után a fővárosi iratok között semmi nyoma nem maradt további kérvényeknek. Az aukciók megindításának valóban nagy kulturális jelentősége volt. Amint azt Lázár Béla és Ernst Lajos többször említette, az árverések révén gazdagodtak a múzeumok, a hazai gyűjtők értékes tárgyakhoz juthattak, az eladott művek — legalábbis részben — az országban maradtak. A műkereskedelem ilyetén fejlettebb formájának űzése hosszú ideig virulens üzletnek bizonyult. A két világháború közötti gazdasági krízisek eredményeként számos gyűjtő vesztette el anyagi hátterét és kényszerült műtárgyai eladására, és újabb gyűjtemények alakultak. Ebből a bizonytalan, változékony helyzetből egy darabig nagy hasznot tudott húzni a műkereskedelem. 1920-ban bevezették a fényűzési és luxusadót, amit a vevőnek minden műtárgyeladás után be kellett fizetni, és ami fékezőleg hatott a műpiacra, de ez elsősorban a kortárs művészeknek jelentett nehézséget. Az aukciós házak a gazdasági világválságig jól működtek, amit az bizonyít, hogy hamarosan több árveréssel foglalkozó intézet is alakult. A húszas évek végén azonban az egyre mélyülő gazdasági válság elérte a műkereskedelmet is. Mindaddig, amíg a krízis csak bizonyos rétegeket érintett, máshol pedig fejlődés, gazdagodás volt tapasztalható, a műtárgyak csak kicserélődtek, jelentős jövedelmet biztosítva a műkereskedőknek. Mivel azonban a harmincas évek elejére a válság olyan méretűvé vált, hogy a tulajdo77 A Műgyűjtő] 931.248. old. A cikk szerzője úgy tudja, a bérház eladása után Ernst valószínűleg a Váci utcában bérelt helyen fogja bemutatni gyűjteményét. nosok tömegesen próbáltak pénzt csinálni értékeikből, a műtárgypiacon túlkínálat lépett fel. Ez a vásárlóképesség csökkenésével együtt a műkereskedelem hanyatlását idézte elő. Ha Ernst személyére vetítjük ezeket a jelenségeket, világos, hogy ő két szempontból is nehéz helyzetbe került. Egyrészt a múzeuma fenntartásához és gyűjteményének gyarapításához szükséges pénzt nem tudták „kitermelni" az immár kevéssé jövedelmező aukciók (melyeket ennek ellenére haláláig évente kétszer megrendezett), másrészt pedig a magánvagyona legnagyobb részét képező gyűjtemény értéke óriásit esett. 1931-ben arra kényszerült, bog)' Nagymező utcai házát eladásra kínálja. Ettől kezdve az életéből hátralevő hat év hosszú agónia volt, melynek öngyilkossága vetett véget. Húszas-harmincas évek Az aukciók megindításával Ernst már nem csak lelkes gyűjtő, művészeti szaktekintély, de kiterjedt európai és magyar szakmai kapcsolatokkal rendelkező „marchandamateur" lett. 1919-ben szocializálták az intézményt, és a műtárgyakat köztulajdonba vették. A kiállítások szüneteltek, Ernstet pedig — Lázár Béla szerint — „üldözték". Ennek ellenére a forradalmakat különösebb veszteség nélkül vészelte át a múzeum. Az időszaki kiállítások 1919 novemberében indultak újra, a háború kitörése óta bezárt állandó gyűjteménynek 1920-ban csak a művész-arcképcsarnok része nyílt