Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - RÓKA ENIKŐ Ernst Lajos gyűjteménye és az Ernst Múzeum
Ián nem is olyan meglepő a nemzeti história rajongójától. A millenniumi kiállítás egészében a nemzeti történelem és kultúra rendkívül széles keresztmetszetét adta. Koncepciójában kezdettől fogva jelen volt a nemzet nevelésének, erkölcsi nemesítésének szándéka, hiszen a história morális példát szolgáltat a jelen ifjúsága számára, aki egyben a jövő letéteményese is. A történeti festészet pártolása, bemutatása a Műcsarnok termeiben is részben ezt a célt szolgálta. Ernst múzeuma megnyitásakor, 1912-ben ugyanebben a népnevelő szellemben nyilatkozott, amikor így írt: „...meg van adva a keret s a szellem, mely eddig is vezetett a gyűjtésben és vezetni fog ezen túl is: összegyűjteni mindazt, a mi a magyar kultúrának emléke, hogy az ifjúság megtanulja múltját megbecsülni, hogy így jövőjét szolgálhassa." A nemzet nevelésének elve mellett ugyanakkor az asszimiláció fontosságára is felhívta a figyelmet: „de elsőrangú nemzeti érdek, hogy itt az ország szivében: Budapesten keltsük föl ez iránt az érdeklődést, miután a főváros lakossága csak az utóbbi két-három évtizedben került ide és különféle nemzetiségű és vallású emberekből áll s így szükséges, hogy a nemzet múltjának, nagyságának és kultúrájának ismeretében megerősítsük." 32 A millenniumi programtervezetekben nyíltan megfogalmazódott az asszimilációs szándék, és a megvalósult kiállítás is az államalkotó nemzet kulturális elsőbbrendűségét hangsúlyozta az alig kisebbségben levő nemzetiségekkel szemben. Ernst esetében ez azért igazán érdekes, mert mint asszimilálódott zsidó polgár olyannyira magyarnak tartotta magát, hogy felvállalta a magyarosítás misszióját is. Ernst gyűjteménye 1898-ban 1898-ig Ernst gyűjteményéről a Történelmi Képcsarnok és millenniumi Történeti Főcsoport kiállításán megjelent műveken kívül nem sokat tudunk. Az első részletes híradás 1898-ban a Vasárnapi Ujság-brrn látott napvilágot. A cikk szerzője, dr. Esztegár László szerint Ernst az elmúlt tíz évben hozta létre kollekcióját, tehát a gyűjtést körülbelül 16 évesen kezdte. A gyűjteményt Esztegár csoportokba osztva ismertette. Az első csoportba a politikai arcképek tartoztak, melyek „eredeti egykorú olajfestmények" és metszetek voltak. A második csoportba az irodalomtörténeti arcképgyűjteményt sorolta, ezen belül a legjelentősebbnek a Petőfi-gyűjteményt tartotta. Harmadik volt a magyar művészek portréit tartalmazó csoport. Negyedik része a gyűjteménynek magyar történeti képekből állt, melyek jelentős részben vázlatok voltak. Legfontosabb közülük Székely Bertalan kollekciója volt. Az ötödik csoportba irodalmi és politikai humorisztikus rajzok tartoztak. Külön csoportot képeztek a szobrok, melyek lényegében Izsó Miklós hagyatékát, szobrainak vázlatait jelentették. A hetedik a metszetek és viseletképek csoportja, a nyolcadikba a művészkéziratgyűjtemény tattozott, a cikkíró szerint az előbbit a történettudomány, az utóbbit a művészettörténet tudja forrásként használni. Esztegár megemlített példáinak egy 32 Ernst Lojos, i. m., 1912.6. old.
