Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - RÓKA ENIKŐ Ernst Lajos gyűjteménye és az Ernst Múzeum
iből álló sorozatot állítottak fel a műzeum díszlépcsőházában a falak mentén 16 . A pantheonizációval függött össze a Nemzeti Képcsarnok Alapító Egyesületnek az a törekvése, hogy neves férfiak arcképeit beszerezze és a múzeumban elhelyezze. A Nemzeti Múzeum első igazgatója és az egylet egyik létrehozója, Kubinyi Ágoston, az általános magyar képtáron belül következetesen törekedett arra, hogy egy történeti arcképcsarnok alapjait lerakja. Ennek a leendő portrégalériának a célját szolgálta az a lépése is az ötvenes években, hogy magyar művészeket felszólított: önarcképükkel gazdagítsák a képtárat. A művészportrék gyűjtésének ténye, ilyen hangsúlyos szereplése az egylet munkásságában jól tükrözi a művészek magyarországi kultuszának kialakulását, és a múzeum hozzájárulását a kultuszhoz. A portrégyűjtésen kívül a Nemzeti Múzeumban az 1860-as, majd 1870-es években kialakított Markó, Zichy és Munkácsy emlékszobák is a művészkultusz múzeumi jelenlétére, általánosabban a múzeumi kiállítás és emlékhely szoros kapcsolatára, és a múzeum mint a dicsőség csarnoka értelmezésre utalnak 1 '. Az 1880-as években legalábbis a Munkácsy- és Zichy-terem még állt a múzeumban, ezt láthatta Ernst, így nem tűnik meglepőnek, hogy már gyűjtésének kezdetén törekedett magyar művészek arcképeinek a megszerzésére. A század közepén kiadott litográfiái sorozatok közül többet megszer16 Fejős Imre: A Nemzeti Képcsarnok Alapító Egyesület története. In: Művészettörténeti Értesítő, 1 957.37. és 40-41. old. n Sinkó 1995. i. m., 25. old. A művészkultuszról: Király Erzsébet: „Laudatio artis". 19. századi képzőművészetünk dicséretének egykorú emlékei. In: Nagy Ildikó és Imre Györgyi (szerk.): Aranyérmek-ezüstkoszorúk. Magyar Nemzeti Galéria Katalógus, 1995.56-73. old. zett , 1898-ban már kollekciójának egy jelentős és különálló csoportját ilyen tárgyú képek tették ki, gyűjteményének későbbi kiállításain e festmények és grafikák külön teremben mint önálló művészpantheon jelentek meg. A Nemzeti Múzeum kezdettől fogva feladatának tartotta művészek relikviáinak, életükre, tevékenységükre vonatkozó dokumentumoknak a beszerzését. A múzeum könyvtárát bújó fiatal Ernst innen meríthetett inspirációt arra, hogy maga is magyar képzőművészek leveleinek, dokumentumainak gyűjtésébe kezdjen. A Nemzeti Múzeumban megjelenő pantheonizáló felfogással szemben az 1880-as években a Történelmi Képcsarnok megalakítása körül kialakult vitában egy ój tudományos szempont, a történeti hitelesség követelményének felbukkanását kísérhetjük nyomon. 1882-ben .Magyar írók és Művészek Társasága egy új történelmi képcsarnok létesítéséről készíttetett tervezetet. A megbízott szerzők lényegében „nemzeti Pantheum" létrehozását képzelték el, a gyűjteménynek illusztratív és morális jelentősége lett volna. A tervezettel szemben Pulszky Károly, az Országos Képtár igazgatója szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy dönteni kell: egykorú, hiteles képmásokat vagy modern festők képzelete által „elferdített" arcképeket akarnak-e kiállítani. O maga a korabeli ábrázolások mellett foglalt állást, elvetve az elavultnak tartott pantheon-eszmét. A Történelmi Képcsar18 Barabás Miklós litográfiái. MNG Grafikai Osztály Ltsz.: 1955-4373-4388. i? dr. Esztegár 1898, i. m., 722-725. old.; Petrovics Elek: Előszó. In: Magyar művészek arcképei. Az Emst-Muzeum leíró lajstroma VII. Bp., é.n. (1931) 1. old.; Szabó László: Művész-relikviák, egyesületi rekvizítumok. In: Aranyérmek, ezűstkoszorúk 1995, i.m., 197. old-Fejős 1 957, i.m., 39. old.
