Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZETI KÖZPONTOK, MŰVÉSZNEGYEDEK - KOVÁCS ÁGNES Kiállítási boom és műtárgytúltermelés Münchenben

amelyek közül egyik-másiknak a tulajdonosa „úgy beszélt Donatellóról és Mino da Fiesoléról, mint hogyha tőlük személyesen kapta volna a jogot műveik sokszorosítására", valamint az egyre-másra szaporodó elegáns, modern művészetet kínáló műkereskedőházak is. A legbajorabb uralkodó, Luitpold (1886-1912) regnálása nagy műkereskedő-házak alapításának korszaka volt. A Thannhausen Brakl, Helbing, Zimmerman és Heinemann házak vevőit a lendületes iparosodás termelte ki; a hirtelen meggazdagodott üzletemberek és bankárok pénzük egy részét műalkotásokba fektették, és voltak olyanok is, akiknek luxus iránti igénye éppen a műgyűjtemények birtoklásában nyilvánult meg. A viszonylag nagyszámú műkereskedő nagyon hamar specializálódott: Fleischmann és Heinemann a „müncheni iskolára", Brakl a Sehol le-körre, Goltz a Blaue Reiter, Thannhauser pedig az impresszionisták képeire. A Heinemann Galéria a LenbachPlatzon állt, a Hildebrand által tervezett szökőkút „árnyékában". Az elegáns épületegyüttest már a levegőben lévő Jugendstil jegyében tervezte a századfordulós München építészetében fontos szerepet játszó Seidl fivérek egyike. Heinemann egyszerre kínált régi és új müeheni festőket. 0 állította ki, igaz, egy kissé megkésve, 1910-ben Szinyei Merse Pálnak „delirium colorans"-ban alkotott képeit is. Aki az akkori müncheni moderneket akarta látni, annak Brakl galériájában volt a helye, amelyet szintén Emanuel von Seidl tervezett. Braklnál az egész épület tele volt műtárgyakkal, új szobrokkal, festményekkel, könyvművészeti érdekességekkel és a ko7 J. Martin: Jahrbuch der Millioner in Bayern. München, 1914. rabeli lakberendezés divatos darabjaival. Nála találkoztak a fiatalabb művészek, nála ismerkedett egymással a „schwabingi népség". Hans Goltz, a „bátor műkerekedő" pedig 1912-ben elsőként állította ki a „csodálkozó münchenieknek" az absztrakt művészetet. A Lehmann, Bernheimer, Heinemann és Drey házak rendszerint aukciókat is rendeztek, és a korszak végére igencsak meggazdagodtak. Egy 1914-ben kiadott könyvben, amely a Bajor milliomosok évkönyve címet viselte, néhány festő (pl. Franz von Lenbach, Edward Grützner és Franz von Stuck) mellett ők képviselték a kulturális pénzarisztokráciát.

7 Mindazonáltal ezek a műkereskedők nemcsak üzletembereknek érezték magukat, és mások sem csak annak tartották őket, hanem olyan személyiségek voltak, akiknek a szakértelmére és tanácsaira a müeheni múzeumok is igényt tartottak. Sigfried Drey a Bajor Nemzeti Múzeummal, a Heinemann-fivérek pedig a Neue Pinakothekkel tarottak fenn tanácsadói kapcsolatokat. Néhányan maguk is szenvedélyes műgyűjtők voltak, és ennél fogva jelentős szerepet vállaltak a művészet ápolásában. Gyakran megtörtént, hogy amikor valamelyikük egy aukción hozzájutott egy nagyértékű műhöz, ajándékként vagy tartós kölcsönbe átadta valamelyik múzeumnak. De igen népszerűek voltak azok a müncheni esték is, ahol a műkereskedő-műgyűjtők színvonalas előadások keretében bemutatták gyűjteményük egy-egy darabját. Ilyen volt például Fleinemann-nál a 18. századi angol festészetről tartott előadás, vagy a Thannhauser-házban tartott Meyer-Graefe előadássorozat a modern művészetről.