Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZETI KÖZPONTOK, MŰVÉSZNEGYEDEK - KOVÁCS ÁGNES Kiállítási boom és műtárgytúltermelés Münchenben

Az állam, a régensherceg és a hazai magángyűjtők mint vevők a müncheni művészeti piacon viszonylag jelentéktelen szerepet játszottak. A régensherceg, Luitpold művészet iránti rajongását — amiért a Müncheni Művész-Szövetség a „Művészetek védnöke" címmel tisztelte meg — valószínűleg túlértékelték. Művészetpártolásában elsősorban az elődei, I. és II. Lajos által kialakított tradíciót ápolta. Vásárlásaiból kitűnik: célja elsősorban az volt, hogy „senkit se sértsen meg", azaz hogy a megvásárolt képek száma lehetőleg egyenlően osztódjon meg a gyakran gyűlölködő művészek között. A Glaspalast-beli

9 kiállításokon összesen százötven képet vásárolt, ugyanennyit a művészek műtermeiből, és ennél valamivel többet a Művészegyesület (Kunstverein) kiállításairól. A Szecesszió kiállításain pedig hatvan képet vett meg.

10 Néhány fontos müncheni gyűjtő maga is művész volt, így például Franz von Lenbach, a „festőfejedelem". Az itáliai reneszánsz paloták stílusában épült villáját műtárgyak sokaságával rendezte be, és cz a müncheni elit számára követendő mintaként szolgált. Hasonlóan híres volt Eduard Grützner neogótikus palotája is, amelyben a népszerű zsánerfestő — ellentétben Lenbachhal, aki a jó másolatokat is becsben tarotta — csak eredeti műalkotásokat zsúfolt össze. További gyűjtőkört képeztek a múzeumi igazgatók, művészettanárok és a művészeti életben központi szerepet játszó újság- és könyvkiadók is, mint például B A Münchner Künstlergenossenschoft (Müncheni Művész-Szövetség) 1868-ban alakult meg; a Münchner Kunstverein (Müncheni Művészegyesület) már korábban, 1824-ben. A két művészeti szervezet párhuzamosan működött és vett részt a műkereskedelemben. 9 A Glaspalast épületét August von Voit tervezte az 1 854-es Georg Hirth és Thomas Knorr. A müncheni gyűjtők azonban ritkán keresték fel a városi műkereskedőket; a legtöbben közvetlenül a művészekhez fordultak, ha vásárolni akartak; így a műkereskedők mindig a különböző alkalmakra a városba özönlő látogatók vásárlói potenciáljára voltak utalva. Ilyen alkalmak voltak a Müncheni MűvészSzövetség által rendezett kosztümös felvonulások, a Künstlerfestek; a sör ünnepe, az Oktoberfest; a különböző jubileumi ünnepségek; a Richard Wagner ünnepi játékok; és nem utolsósotban a nemzetközi művészeti kiállítások a Glaspalastban, valamint az ugyanott és a königsplatzi Kunsthausban megrendezett nagy éves tárlatok. A német turisták nagy többsége Berlinből vagy a többi porosz városból jött Münchenbe; a második helyen állt Szászország, a harmadik helyen pedig Württemberg. A külföldiek közül a legtöbben természetesen Ausztriából érkeztek, ezt követte Amerika és Svájc. A legnagyobb vásárlóerőt azonban mindig is az amerikaiak jelentették. A legjelentősebb amerikai vevők a magánvásárlók mellett a Knoedle Co. és a Duveen Brothers nevű cégek voltak. Az amerikai művészeti export olyan méreteket öltött a századfordulón (csak 1910-ben tizenhét Rembrandt és hét Vermeer került ki Amerikába), hogy egyesek már „amerikai veszélyről" beszéltek, és attól féltek, hogy összeomlik az európai műpiac. Az amerikaiak azonban túlnyomórészt nem a „magas művészetet" vásárolták, hanem az úgyneIndustrie- und Gewerbeausstellung alkalmából; a vas- és üvegkonstrukció használata a Paxton által tervezett 1851-es Londoni Világkiállításra tervezett Kristálypalota megépítése óta terjedtél. ío Ludwig Horst: Kunst, Geld und Politikum 1900. München, Frizt-Thyssen Stiftung, 1989.