A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)

VARGA BALÁZS városnézés

dalt, a másik végletet is, a város nyugati turisták által kevéssé látogatott gyűjtőhelyét, a kínai piac fotgatagát, ahol mindenféle hasznavehetetlen, valamint számos hasznos és olcsó holmi kapható, hivatalos nyelv azonban itt sincsen (éppúgy, ahogy a Váci utcában sem), egy lelkes magyar árus kínai legénynek magyarázza a hosszú lépés és a fröccstípusok közti finom különbséget. Végül látjuk az ódon bérházakat és a szűk belső udvarokat, amelyekbe ugyan csak ritkán süt be a nap, az utazók számára mégis titokzatos, misztikus fény sugárzik a patinás épületekből, hiszen itt, ezekben a házakban laknak a „bennszülöttek". A Boise vita a dokumentatista városképet veszi kiindulópontnak: igyekszik eredeti, autentikus helyszíneken elmesélni a történetet. Ez olykor sikerül, olykor nem. A rendszerváltás utáni Budapest városképe, ezen belül főként az alternatív szórakozóhelyek hálózata ugyanis sokkal gyorsabban alakult át annál, mint hog)' a filmek nyomon tudták volna követni. A kínai piac vagy a Váci utca forgataga aránylag keveset változott a kilencvenes évek eleje óta (amikor a dokumentumfilmben is megörökített kiinduló történet lezajlott). Azonban éppen a címadó intézmény, a Boise vita nevű szórakozóhely időközben bezárt, így ezeket a jeleneteket a stábnak másutt kellett felvennie. Fekete Ibolya filmje tág keresztmetszetét nyújtja Budapestnek, már a helyszíneket tekintve is változatos topográfiát teremt. A Boise vita Budapestje nyitott, sokrétű, kiismerhetetlen nagyváros, szerte-széjjel futó életutak csomópontja, barátságos labirintus, amelyben időzni lehet és érdemes. A film hősei nem is nagyon akarnak kikeveredni ebből a labirintusból, ebből az egzotikus „dzsungelből". Átutazók, mégis itt ragadnak, rövidebb-hosszabb időre. A Boise vita igaz történetet mesél el újra, kicsit átalakítva. A szociológiai pontosság és a dokumentarista városkép mellett legalább olyan fontos a film számára, hogy Budapestnek mint „kompvárosnak" a metaforáját (és az ennek megfelelő helyszíneknek, hősöknek, élettörténeteknek a sűrű szövésű hálózatát) megteremtse. Ez a Budapest-kép nem idegen a helybelieknek, de a külföldi nézőknek sem. Ehhez azonban arra van szükség, hogy látványában, (film)képében is barátságossá tegyék a várost. A Boise vita képei tiszta és szép kompozíciók, nyugodt színek és kellemes fények utalják a teret. Még a kínai piac bódésora vagy az üreg bérházak belső udvara sem riasztóan zsúfolt vagy lepusztult, inkább hívogatóan egzotikus, „patinás". Finoman stilizált, szépen és szépnek látott és láttatott város Fekete Ibolya filmjének Budapestje. 3 Nem véletlen, hogy a kilencvenes évek fiatal magyar filmjei közül azok, amelyek egy-egy pontoson körülhatárolható szubkultúrában (elsősorban persze bölcsész-fiatal értelmiségi-művész miliőben) játszódnak, és történeteiknek nagyon gyakran az éppen felkapott klubok, kocsmák, szórakozóhelyek jelentik a középpontját, nagyon erősen tapadnak azokhoz az évekhez, sőt hónapokhoz, amikor készültek. A nagyjából félévente új helyet felfedező alternatív-szubkulturális divatnak ezt a gyors, pulzáló változását áttételesen, de pontosan dokumentálják ezek o filmek. Aki járatos ebben a miliőben, akár a helyszínek ismeretében (az adott helyszínt felismerve) időben is tökéletesen el tudja helyezni a szóban forgó filmeket (Reich Péter: Rám csaj még nem volt ilyen hatással, 1993, Hazai Attila-Pohárnok Gergely: Cukorkékség, 1999)