A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)

FAZEKAS ESZTER „Ez egy huzatos és kalandos hely"

„A város peremén" 1953 után, a Nagy Imre-kormány megalakulása, a politikai, kulturális olvadás hatására a magyar film tematikailag és stilárisan is megújult. A filmgyártásban a régi nagy öregek mellett — Gertler Viktor, Bán Frigyes, Apáthi Imre — olyan újabb fiatal generáció jelentkezett, amely a későbbiekben is erőteljesen hatott filmművészetünkre. (Fábri Zoltán, Révész György, Fehér Imre, Makk Károly, Banovich Tamás). A magyar film fokozatosan rátalált saját hangjára. Természetesebbé vált a magánélet ábrázolása. A lakkozott össztársadalmi boldogság helyett számos filmben megjelentek az egyén lelki problémái, a társadalmi fonákságok. Az élet őszinte örömei és fájdalmai, a valóságosabb konfliktusok legyőzésének esélye étződött a megújuló magyar filmen. Gertler Viktor Gázolás-ának (1955) esti utcaképein folyton zuhog az eső. Ez még a középosztály sötét éjszakája, amelynek különböző rétegeit a vívóklubból és a várbéli lakásokból ismerhetjük meg. Itt lakik a fullasztó légkörű lakásokban megbúvó, élősködő dzsentrivilág, a jogászprofesszor (aki népes családja köréből tárgyalni a fürdőszobába húzódik) és maga a fiatal bíró is. A lehangoló eső, a francia lélektani ftlm-noir dramaturgiájának megfelelően mossa ki a fiatal bírót abból az egyre sötétebb ügyből, amelyben szetelme, a dzsentri származású sofőrnő felett kell ítélkeznie. A Vár, az Alagút környéke mint külső helyszín addig nem nagyon volt látható a magyar filmben. Ebben az idillikus emberi kapcsolatok diktátumával már merészen szakító filmben a zálogház, ahová egy bírónak is be kell térnie a szocialista társadalomban, már egészen dokumentatista hűségű. Ezekben a morális, lélektani kérdésekre választ kereső művekben a kritikai hangvétel erősödésével páthuzamosan hódítanak tért a neotealizmus eszközei. Makk Károly 9-es kórterem (1955) című munkája az első jelen idejű kemény tátsadalombírálat volt. Szakítva a kötelező apologetikával, az állami kórházban — a társadalmat jelképező intézményben — uralkodó presztízsérdekeket, a hálapénzt, egyes orvosok embertelen magatartását bírálta. A film atmoszféráját a megelőző időszak színpadias művilágához képest a természetesebb, keresetlenebb képi világ határozta meg. A XIII. ketületi Táncsics utca tűzfalai, a zötyögő villamos, a lepusztult, sokágyas kórterem a dokumentatív színtere annak a kálváriának, amelyet a gyomorfekéllyel küszködő (még) párttitkár vív a cinikus orvossal, a neki falazó részvétlen ápolónővel, a mundért védő többi fehérköpenyessel, sőt betegtársai félelmével szemben. Klasszikus vízivárosi életkép Ranódy László: A tettes ismeretlen (1957) című filmje. A romos, golyóverte bérházak, a szegénység, az utcán, a törmelékben játszó rongyos gyerekek életét aprólékos, mesei hangon ábrázolja. A gyerekkézről gyerekkézre járó bomba — a zsákmány — megöli a házmester fogadott kamaszfiát, a csupaszív Marcit. Ez a néhány centivel a valóság fölött lebegő atmoszféra erősíti a minden neorealista műben meghatározó morális üzenetet: a hábotú után tíz évvel is hat az intézményesített pusztulás, amely ellen csak teljes összefogással, tiszta, határozott morállal lehet fellépni.