A város és a mozi - Budapesti Negyed 31. (2001. tavasz)
FAZEKAS ESZTER „Ez egy huzatos és kalandos hely"
Ez az új, kritikus, egyben poétikusabb filmforma az ötvenes évek végérc irányzattá terebélyesedett. Fő alakja Máriássy Félix volt. Több szálon kibontakozó műveiben — Budapesti tavasz (1955), Egy pikoló világos (1955) és a Külvárosi legenda (1957) — ő is a neorealizmusra jellemző atmoszférateremtő erővel mutatta be a pesti magyar bérház életét, mikrovilágát. Az 1944 karácsonyán játszódó Budapesti tavasz a neorealizmus fő célkitűzésének (a való élet filmre vitele) megfelelően személyes élményből táplálkozott: Máriássy Gábor Miklóssal (a film főszereplőjével) együtt töltötte ezeket a napokat különböző belvárosi óvóhelyeken 6 . Mátiássy a korszakra nem jellemző dokumentarista látásmóddal válik a két katonaszökevény (Zoltán és Gazsó) tötténetén keresztül nemcsak a gangos öreg bérház, hanem az egész ostromlott város krónikásává. Sokat forgat külső helyszínen, ellenpontozó montázsokkal érzékelteti a bekerített város lakóinak hangulatát. A romos belvárosi utcákon mindenütt katonák vonulnak, miközben a civilek betlehemeznek, készülnek az ünnepre, egy asszony babakocsit tol, látszólag tudomást sem vesznek a hadiállapotról. A Nagykörúton egy lány karácsonyi lapot, egy sánta katona csillagszórót árul, a kávéházból az „Egy nap a világ" dallama szűrődik ki. A bombázások megindulásával az óvóhelyre szorul a vidéki méltóságos asszonytól és kocsisától a hivatalnokon át a nyilas légóparancsnokig, a színésztől a bujkálóig mindenki. Az állandóan változó helyzetben félelmeik, esendőségük következtében úgy-ahogy alkalmazkodva temélnek. A zsi6 Máriássy Félix. Szabó István beszélgetése Máriássy Félixszel. In: Beszélgetések Szobó István filmrendezővel. Válogatta, dó szátmazású Judit (Gordon Zsuzsa) nem akar az óvóhelyre menni, nehogy bajt hozzon bújtatóira. Judit és Zoltán (Gábor Miklós) szerelmét, élni akarását is ellenpontozással ábrázolja Máriássy. Bombarobbanások közben, az értelmes és humánus élet lehetőségétől megfosztva, égő gyertya mellett tégi pesti metszeteket nézegetnek a Pilvaxról, a városról. Zoltán munkájáról mesél: várostörténész, Budapest történetét írja a 19. századtól napjainkig. Közben a város percről percre pusztul. A film legemlékezetesebb képsorai döbbenetes vizuális erővel tudósítanak a Dunába lőtt emberek tragédiájáról. A dunai rakparton, nem messze onnan, ahol nemtég József Attila nézhetett a dinnyehéj után, a szürke vízfelület fölé magasodnak a megalázott, mezítlábas emberi alakok. A gyors lövések után elátvult cipők között válogatnak hosszan a nyilasok. A partra érve Zoltán Judit helyett már csak egy üres cipőt lát a ködben, amit egy nyilas a vízbe dob. Majd egy gyönyötű fahrtban közelít a kamera az üres partról a vízfelületre. A piszkos, elsimult vízen megáll, világállapotként rögzíti a hiányt. A filmnek ez a mélypontja. Majd Máriássy — Rossellini Róma, nyílt város című filmjéhez hasonlóan — korabeli felvételeket használ, hogy a dokumentarista képek erejével is hangsúlyozza a felszabadult, éledő város túlélésbe vetett hitét, etejét (Fo/ua za Budapest, 1945). Emellett gyors, dinamikus vágásokkal jeleníti meg a szaladó, a Szabadság-ot terjesztő újságáruslányt, lovaskocsival, villamossal beinduló forgalmat, a romeltakarítást. szerkesztette: Radnóti Zsuzsa. Ferenczy Könyvkiadó, 1 995. 173. old.
