Budapest ostroma - Budapesti Negyed 29-30. (2000. ősz-tél)
UNGVÁRY KRISZTIÁN Második Sztálingrád
apámtól, cs azóta meg akarja a kapcsolatokat szakítani velünk. Szóba sem áll senkivel. A hangulat gyönyörű. Haragszunk nagyapára, és ő ránk. Nekem sikerük az Évát a lépcsőn fellökni, hát onnan is haragszanak. Erzsi néni nem kapott eleget vacsorára, ő is haragszik. Ilyen hangulat közepette jelent meg Potzonyi, és megkért, hogy a családja, azaz 5-en eljöhessenek hozzánk, ha bombáznak. Mindenki egymásra nézert. így is már 21-en vagyunk az óvóhelyen. (...) Nagyapa belement a dologba. Ha valaki át akar menni az óvóhelyen, legalább 3 emberr kell előzőleg felállítania. Potzonyi mesélte, hogy az az ember, aki náluk öngyilkos lett, még mindig nincsen eltemerve, mert annyira lőnek és bombáznak, hogy nem mernek neki gödröt ásni. A 82 éves bácsi aki eltörte a lábát, szepszisben meghalt. Egy ejtőernyő esett hozzájuk, ami átvágta a födémet. Nagyapa itt megszólalt, és megkérdezte Potzonyit, mcgállapították-e már hivatalosan a kárt, merr ezt majd be lehet vasalni a német kincstáron. (...) A szomszéd gróf mesélte, hogy állítólag megszűnt a nyilas párt. Az oroszok Pesten 120 nyilast akasztottak fel. Minden lámpavas tele van velük. Pesten 2.80 P-be kerül egy kg. marhahús. Az oroszok a Margitszigetre állítólag hidat vertek. Nagy csaták vannak a szigeten. Hitler parancsban kívánja katonáitól: az utolsó emberig kitartunk. A várost vezető parancsnok az utolsó két párkányig akar kitartani. Magyar katonáknak nincsen ennivalójuk. Aki áttör az ostromgyűrűn, 3 hét szabadságot kap. (...) A zsidók kitörtek a gettóból, nem tudom hol, és egy csomó németet agyon lőttek. Egy kém járt nálunk két nappal ezelőtt. Rengeteg a kém. A kémeket fúrni engedik, mert mindig csak utólag jönnek rá: na ez is eg) 7 kém volt. A várost védő vezénylő parancsnok, különben nagyon romantikus lélek, a várban egy biztos pincében ül és öngyilkosságon töri a fejét. 25 használható páncélos van már csak. Ha a kertben kimegy az ember rögtön rálőnek. A grófék játsszák, hogy este egy lámpát kidugnak az ablakon, számolnak 3-ig, és behúzzák. Az. 5-nél már robban a közelben. En is szerernék ilyet játszani, de szólni sem lehet róla az óvóhelyen. (...) 1945. I. 26. Este felé a gróf is meglátogatott, ő mesélte, hogy az oroszok leszaladtak a Vérmezőig, a Kékgolyó utcáig. Sós közellátásügyi minisztert fel akarják akasztani, mert magának külön készletet tárolt. Kun pátert, a nyilas papot is, merr ártatlan embereket gyilkolt. Szeretnék a várban lakni, mert ort jobban zajlik az élet. (...) 1945. I. 28. Az éjjel, inkább tegnap este, nagy zuhanást hallottunk. Reggel megtaláltuk a zuhanás okát. Egy lőszeres ejtőernyő esett a házra, nem nyílt ki. Átszakította a tetőt, a padlás födémet, lehúzta az emeleti speizt, átütötte a földszinti födémet, közben a katonák becslése szerint 50 kg. lőszer felrobbant, és megnyugodott a lépcsőházban. Ha az óvóhely fölé esett volna, a pincében kötött volna ki. Szerencsénk volt. Az ejtőernyőt kihámoztuk a bádog tokjából, és megpróbáljuk elsikkasztani. (...) A ládában (ejtőernyő ládában) 200 kg. páncéltörő