Koszorú Lajos, Erő Zoltán: Budapest-dilemmák - Budapesti Negyed 28. (2000. nyár)

SCHNELLER ISTVÁN A városfejlesztési koncepció előélete

sáról szóló koncepció, az ún. „barna mezős" fejlesztések preferálása, az átalakuló területekre érvényes rugalmas szabályozás és a rehabilitációs akcióterületek megújulására való törekvés. Szintén koncepcionális elem volt a városkarakter- és városkép-alakításra vonatkozó szabályok megőrzése és az új, nagy területigényű létesítményekre (például logisztikai központok, tematikus parkok, bevásárlóközpontok) vonatkozó új szabályok kialakítása. A formálódó városfejlesztési koncepció részét képezte a teljes körű csatornázásra való törekvés, amely csorbult ugyan a kerületi viták során, de világosan megcélozta azt az állapotot, hogy Budapest területén új fejlesztés csak teljesen közművesített területen legyen lehetséges. Az egész városra készülő szabályozási koncepciók közül mindenképpen ki kell emelni a „Budapesti Közlekedési Rendszer Fejlesztési Tervét", amely 1994-99 között hosszú időn át készült, lényegében párhuzamosan az új Településszerkezeti Tervvel. Ezzel, valamint a Fővárosi Szabályozási Kerettervvel e munka végig termékenyítő kölcsönhatásban volt. A Közlekedési Rendszer Fejlesztési Terve új szemléletet hozott a közlekedés fejlesztésének és működtetésének alapelveibe. Összefoglalóan az „intelligens mobilitás" elvével jellemezhetnénk. Ez pedig azt jelenti, hogy az egyre növekvő egyéni közlekedési igényeket nem minden esetben kell és szabad a város minden területén kielégíteni. Sőt, törekedni kell bizonyos területeken a mobilitási igények csökkentésére, a forgalomcsillapításra, helyenként a forgalmi kapacitások visszaépítésére. Előnyben kell részesíteni a tömeg-, másképpen közösségi közlekedést, különösen annak kötöttpályás változatát. Ez a terv igen nagy hangsúlyt helyezett a nemzetközi és regionális feladatokra, az ezekből származó logisztikai feladatokra, Budapest szerepére az új európai erőtérben. A koncepciót előkészítő tervek közül külön kell megemlíteni azokat a terveket, amelyek Budapestnél nagyobb területre, az agglomerációra készültek. Ezek közül a két legjelentősebb a „Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve", valamint a „Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Koncepciója". Közülük az előbbi készítése közvetlenül a területfejlesztési törvény elfogadása után megindult. E terv legfőbb tanulsága a Budapest jövőjével foglalkozók számára elsősorban az volt, hogy felhívta a figyelmet a Budapest körül.zajló területpazarló és spontán, kaotikus területi fejlődésre, amely a koordináció hiányában a zöldterületek és biológiailag aktív felületek drámai fogyásával járt, és amely jövőbeni lehetőségeit tekintve, ha lehet, még riasztóbb képet mutatott. Az agglomeráció fejlesztési koncepciója szinte teljesen párhuzamosan indult a hivatalosan is készülő Városfejlesztési Koncepcióval, és a korábbiaknál is erőteljesebben hívta fel a figyelmet arra, hogy Budapest fejlesztése csak a környezetével összhangban, illetve vele kölcsönhatásban képzelhető el. Az agglomeráció fejlesztési koncepciója Budapest térségét olyan metropolisz-térségeként kezelte, amelyben az egyes települések és az őket összekötő infrastrukturális hálózatok egy nagy, funkcionálisan egymásra utalt települési konurbáció részei. Ebben a települési és infrastrukturális hálóban a települési csomósodások e településháló központjai és alköz-