Koszorú Lajos, Erő Zoltán: Budapest-dilemmák - Budapesti Negyed 28. (2000. nyár)

ERŐ ZOLTÁN A városmegújítás lehetőségei

jelent a mai kor számára is. Azok a városépítészeti együttesek, amelyek a 19. századi városépítés emblematikus elemei — a nagy közmunkatanácsi beavatkozások —, egyfajta mércét jelentenek. Nagyvonalúságból, igényességből, s persze a hibákból is tanpéldákat adnak. Az építészeti örökség nagy része túlélte a földrengésszerű társadalmi változásokat, és például egyes, időközben feledésbe merült funkciók felmutatásával a közelmúlt társadalmi építkezésében is a gyökereket, a folyamatosságot tudták képviselni. Miközben a városfejlődés természetes velejárója az átépülés — s ez Budapest esetében sem volt másképp —Jelenlegi felfogásunk és értékrendünk szerint az építészeti örökség védelme érdekében korlátokat állítunk az átépítés elé. Budapesten az elmúlt évek folyamán ebben a kérdésben szélsőséges álláspontok ütköztek; a korábbi évtizedek kiegyensúlyozottabb szemléletét követően ma mindkét irányból az elbizonytalanodás érzékelhető. A városvédelem és a műemlékvédelem erősen bővítené a megőrzendő régi épületek körét — ami viszont az ingatlantulajdonosok, fejlesztők szándékaival nem egyeztethető össze. Ma Magyarországon nem egyértelmű, hogy eg)' épület történetisége valóban értéknövelő elem volna. A szigorú védelmi szándékok, szabályozások, előírások sajátosan paradox helyzetet hoznak létre: a védeni kívánt, értéknek tekintett épület a kötöttségek miatt — amelyek nem egyszer valóban igen erősen korlátozzák a tulajdonos fejlesztési jogait — már nem vonzó a fejlesztő számára. Az amúgy is igen kockázatos ingatlanfejlesztési folyamatban a műemléki védettség többletkockázatot jelenthet, ami az a fejlesztők érdektelenségét hozza magával. Ami egy-egy épület esetén igaz, igazzá válik egész városrészek esetében is. A belső városrészekben folyó fejlesztések önmagukban is rengeteg kötöttséggel járnak. Amennyiben még számos további értékvédelmi szempontnak is meg kell felelni, egész városrészek veszíthetik el fejlesztési lehetőségeiket. A közelmúlt törekvései azt mutatják, hogy a városvédelem szeretne egész városrészeket mai formájában, változtatás nélkül megőrizni. Miközben tény, hogy a város 19. századi arculata valóban az ilyen épületek tömeges jelenlétéből adódik, úgy tűnik, a teljes változatlanság igénye nem reális.