A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)
A Kerepesi úti temető másfél évszázada
hogy az első magyar kormányfő koporsója a Kerepesi úti temetőbe kerül, az egyik legfontosabb lépést tették meg a nemzeti temető kialakítása felé (szóba került az is, hogy valahol a város területén épüljön fel a síremlék). Batthyány kivégzésekor megfordult a halál és a temetés rendje: az előbbi publicitását követően a nyilvánosság elől elzárva csempészték a templomba (a temetést megtiltó és a grófot jeltelen sírba eltemettetni kívánó osztrákok állítólagos kijátszásának története közismert). A mártíromság a test felemeltetésével — a írat/s/atio-víü — és a szekunder temetéssel vált igazán teljessé, Batthyány egyénisége ekkor került be végleg a köztudatba. 1874-ben felavatott, az elfogadott tervekhez képest máig befejezetlenül maradt mauzóleuma — Schickedanz Albert alkotása —, a Kerepesi úti temető első nagyobb sírépítménye, máig a sírkert egyik kitüntetett helye, amelynek közelében sokan váltottak sírhelyet, késői, szekularizálódott megfelelőjeként a depositiö ad sanctos ókeresztény eszméjének. 13 1877-ben avatták fel az 1849-ben kivégzett lengyel honvéd alezredes, herceg Mieczyslaw Woronieczki-Korybut síremlékét a ma már nem létező 4/a. parcellában (jelenleg a 30. parcellában áll). Az említettek mellett a Kerepesi úti temetőben található a szabadságharc további két kivégzett politikusának, Csány Lászlónak és báró Perényi Zsigmondnak a sírja is (előbbi ere13 Vö. Rév István: A feltámadás archeológiája, in: Sic itur oá ostra 1993/2-4: 3-5. old.; valamint Nagy Alajos: Gróf Batthyány Lajos az első magyar miniszterelnök élet- és jellemrajza, s a Pest város által rendezett országos, ünnepélyes temetésének leírása, Pest, 1870.; Katona Tamás: Batthyány és az aradi vértanúk temetése, in: História 11:3 (1989), 16-18. old.; Gábor Eszter: detileg szintén abban a parcellában állt, ahol egykor a kilenc vértanú emlékműve). A mártírokkal kapcsolatos, már tudatos pantheonizáció következtében lassan — a falsírboltokon kívül — a temető egyes belső területei is rangot nyertek. Ebben a legfontosabb szerepet természetesen az elsődleges temetések játszották. Azoknak a múlt században elhunyt neves személyeknek a sírjai azonban, akiket haláluk után nem a falak mellett temettek el, ma már legnagyobb részben másodlagos-harmadlagos helyeken találhatók. Az áttemetéseket többnyire temetőgazdálkodási és területrendezési, ritkábban politikai okok indokolták (az így kialakított legfontosabb díszparcellákról a későbbiekben még lesz szó). Ma a falsírboltok és a fontosabb sírokat összegyűjtő díszparcellák teszik ki a temető 19. századi síremlék-anyagának legnagyobb részét. Az eddig említetteken kívül azok a neves személyek voltak a temető rangjának megalapozói, akiket halálukkora Kerepesi úti temetőben temettek el, de még a dísztemetővé nyilvánítás, tehát 1885 előtt haltak meg. Azok a sírok, amelyek ma is megvannak, többségükben a 9., a 18., a 29/L, a 34/1. és a 34/2. számú parcellában, illetve azok egy részén találhatók. Az 1870-cs években zajlott le a temető mai beosztásának megtervezése és kialakítása, valamint az első szakszerű, már kertművészeti szempontokat is figyelembe vevő parkosítás. Ezek nyomán a parcellák szá„...Megkezdjük, de bevégezni, létesíteni nem tudtuk." Schickedanz Albert pályakezdése: a Batthyány-mausoleum, in: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1991, Bp.: MNG, 1991 : 277-281. old.; Stéfán Ildikó: Gróf Batthyány fajos halála és temetései, in: Sic itur ad astro 1993/2-4: 6-17. old.
