A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)
A Kerepesi úti temető másfél évszázada
mozása már nagyreszt megfelelt a mainak, de több parcella volt, hiszen a temető a mainál jóval nagyobb területen helyezkedett el. 1866-ban adták át a temető szomszédságában a Józsefvárosi pályaudvart, a MAV első pesti pályaudvarát, amelynek jelentősége az 1884-ben Középponti pályaudvar néven megnyíló Keleti révén csökkent le. Utóbbi szintén a temető közelében, attól északra található. Az, hogy a temető két — máig működő — pályaudvar közé került, az első lépést jelentette a temető veszélyeztetettsége, „rossz környékké" válása felé. Az 1872-es városrendezési pályázat szerint a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a temető környékén katonai gyakorlóhelyeket akart létrehozni, ez azonban nem valósult meg. 1870 januárjában Pest vezetése betiltotta a város falain belül való temetkezés minden formáját. 1874-ben végleg megszüntettek a Ferencvárosi temetőt. A Váci úti temető teljes felszámolását és a sírboltok betömését 1873-ra rendelték el, de az ezzel kapcsolatos munkálatok 1874-ig elhúzódtak. Utóbbiból a Kerepesi úti temető közös sírjába helyezték át az ott talált valamennyi földi maradványt. Az ezt megörökítő, ma a 43. parcellában található emlékoszlop felirata szerint az újratemetések még 1876-ban is folytak. 1876-ban született meg az az egészségügyi törvény, amely többek közt a temetkezéssel kapcsolatos modern higiéniai előírásokat és az adminisztráció kötelezettségét is elrendelte. Kötelezővé vált a halottkémlelés, valamint az, hogy a halál beállta után legalább negyvennyolc (nyáron harminchat) órán át várni kell a temetéssel. A 14 Fehér: i.m., 1933:83. old. törvény szabályozta a sírhelyek méreteit, egyes sírhelyek megváltásának idejét és az exhumálás lehetőségeit. A rendelkezésekkel szoros összefüggésben Budapesten megalakult az Entreprise des Pompes Funèbres, az első nagy hazai temetkezési vállalat. 1 1879-ben határozat született egy a Kerepesi úti temetőben létesítendő halottasházról, amelyben boncterem és ravatalozó működik. Az épület eg)' év múlva, Máltás Hugó tervei szerint fel is épült, de már tíz év múlva bővítésre szorult. 1874-ben külön parcellát nyitottak azoknak, akik nem részesülhettek egyházi temetésben, tehát az öngyilkosok és a kivégzettekszámára (ez a ma már nem létező parcellák egyike, a 68. számú volt). Ugyanebben az évben azonban egy sokkal jelentősebb szegregációs aktus is lezajlott: megnyílt a Kerepesi — ismertebb nevén Salgótarjáni úti — zsidó temető, amely az 1845-től 1910-ig fennállott Váei úti, valamint az 1874-ig használt Lehel utcai zsidó temetőt váltotta fel Pesten. A Kerepesi úti temető eredeti területéből hasították ki, és hamarosan fallal választották el tőle. A viszonylag kis temető hamar betelt, és megnyitása után néhány évtizeddel, egyes neves személyeket leszámítva, már csak a családi sírboltokban lehetett temetkezni (az utolsó temetés 1958-ban volt). A gyors feltöltődés miatt a temető csak egy rövidebb időszakot reprezentálhat, ez azonban az ország prosperitásának és ezzel összefüggésben a zsidóság asszimilációjának legintenzívebb időszaka. A legjelentősebb a fal melletti monumentális mauzóleumok és sírboltok sora: a kor nagyiparos elitjének is Vö. Lakner Judit: Halál a századfordulón, Bp.: História - MTA Történettudományi Intézete, 1993: 38-75. old.
