A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

KARINTHY FRIGYES Gondolatok a Kerespesi temetőben

nek korvonalaival a ravatalon fekvő halott olyan egyszerűen, olyan némán és mégis érthetően jelzi és mutatja, hogy mit óhajt. Ne kenjetek be balzsamokkal, ne fecskendezzetek formaiint ereimbe, ne dermesszetek se kővé, se pergamentté, se kaucsukká, ne csináljatok belőlem iparcikket, preparátumot, múzeumi leletet, spiritusztölteléket, ne rakjatok akkora követ rám, hogy szétlapítson, mint a palacsintát. Viszont ne is tüntessetek el, mint a kámfort, ne akarjátok elhitetni magatokkal és a létező világgal, hogy nem is voltam, tehát nem is lehetek, ne zsugorítsatok össze egy perc alatt, mert nem egy perc alatt lettem azzá, ami mégmostis vagyok — akármi legyen a véleményetek e mozdulatlan tárgyról, nincs jogotok úgy bánni vele, mint a csepűrágó a zsebkendővel! hölgyeim és uraim, sanzsé, passzé, tessék, nincs semmi belőle. Egyáltalán — ne nyúljatok hozzám. Ne avatkozzatok a dolgomba. Mert igenis, nekem még dolgom van. Hogy mi? Bízzátok rám. Tőletek épp annyi támogatást várok csak immár, hogy ne hagyjatok itt magatok közt, ahol szaladgálnak és lökdösődnek és rugdalóznak — ássatok kis gödröt az illatos, nedves, zsíros földbe, toljatok a szélére, hadd ereszkedem bele magamtól, aztán takarjatok be, mint ahogy a magvat betakarjátok. Félre ne értsük ezt a magvakról szóló hasonlatot, nem holmi természettudományos megfontolásokra gondolok. Illetve nem csak azokra. A tudomány, bárhogy vélekedjünk róla, alakuló és változó valami, még a legexaktabb is (éppen most olvasom Poincaré szép könyvét „A tudomány értékéről"), — valódi hite csak annak lehet a tudományban, aki nem hiszi százszázalékosan a mindenkori megállapítások bizonyosságát, le tudja vonni belőlük azt, amit tökéletlen mérések és opportunizmus hitetett el bizonyosságnak. Tehát nem arra a nitrogénre célzok a hasonlattal, amelyre az életnek szüksége van s amit a felbomló szerves anyagok szolgáltatnak. Magára a halottra gondolok, úgy, ahogy a koporsóban fekszik még sokáig azután, hogy eltemették. Mit tudhatjuk, mi történik testem építőköveiben, a sejtekben, sejtjeim építőköveiben, az atomokban, melyeknek hosszú ideig azután, hogy a szív már nem táplálja u sejteket, sejtelmük sincsen még róla, hogy nem eleven élet alkatrészei többé. Folytatnak ők valami rejtelmes, ma még teljesen ismeretlen törvényű mozgalmat és alakulást és tevékenységet: foszforeszkálnak és vegyülnek és bomlanak és új elhelyezkedést és formákat keresnek.