A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

SZOMORY DEZSŐ Séta a temetőben

S fényesség az asszony körül. Megváltozott a szegény leány, csak a szíve maradt szerelmes. A gazdagság melegében még melegebben szerették egymást. Egyedül valának, gyermekük nem született, hát egymást érte, egyedül egymást, minden érzése a szívüknek. Mélységes, nagy szerelem vala, mint mélységes nyugalmasság most, ott a Kerbán Ferenc arcán. Mert körülötte nincsen nyugalmasság. A pap mintha énekelne; a ministráns-gyermekek is mintha énekelnének. Dal a gyászban, a fojtogató, hideg gyászban... A koszorúk mintha megfagytak vón benne, megfagytak úgy, hogy élőnek maradt meg minden virág, minden szirom. /V nagy gyertyák meg égnek buta lánggal... ezek mit sem tudnak a gyászról, a Kerbán Ferenc haláláról. Mozdulatlan mindenik; tisztára, mintha festve volna. És nincs nyugalmasság, mert jajveszékel az asszony, a szerelmetes Márta, aki a teát hozta és adta a betegnek. A szép arca eltorzult egészen... csúnya asszony, félelmetes is talán. Aki látja, azt hiszi, megőrült... a szívével mintha az agyveleje is meg akarna szakadni. Rémséges tudás: ő adta a halált, meleg szájból, forró ajakról a férjének, a Ferencnek, az édesnek... az édesnek... Tépi a haját, belevágja a körmeit a nyakába — marad egy apró félhold vérből a nyakán. Védi magát kétségbeesve... mintha gyanúsítanák már, mintha vádolnák már komoly képű, törvényszéki urak. Egy pillanatra csend — teljességgel néma az asszony fuldoklása. A szeme kinyílt kerekre... rámered a Ferenc arcára. Olyan szelíd, olyan nyugodt, olyan mélységesen meg van halva. Hát vége van a vádnak is. Egyszerűen ügyetlenség a halála. Már jobban volt... úgy lehetett volna minden, amint eddig vala, úgy is maradhatott vón örökké. Fájdalom, hogy mást is gondolt Kerbán Ferenc a betegágyon. Holnap lesz három esztendeje, hogy jöttek a templomból... meg kell lepnie az asszonyt. Felkelt, úgy érezte, hogy teljességgel egészséges. Márta is odajárt az ünnepi ajándékért. Feleség a férjnek, férj a feleségnek. Mentek más-más irányba, másképp is jöttek vissza. Tél volt, az asszony csak úgy égett a hideg szél, az egészség pírjától; tél volt, a férfi csak úgy égett a hideg szél, a láz pírjától... Hát meghalt Kerbán Ferenc; hihetetlen. Ha nem jártam volna ott, a halottas-házban, a koporsója körül, ha nem láttam volna kiterítve abban a mélységes, megremegtető nyugalmasságban, igazán nem hinném. De így... Mártát is láttam, az őrjöngőt, a szerelmetest: a koszorúját is láttam, és olvastam a felírását: „...Mert a szerelem erősebb a halálnál!"