A Kerepesi úti temető. I. - Budapesti Negyed 24. (1999. nyár)

MIKSZÁTH KALMAN A halottégetők (Polémia kiadóval)

Ezentúl már igazán a felhők közt, a csillagok mellett keresheti az ember elhalt kedveset. A kálvinisták azt mondták: — Hát mire való a pokolt fölhozni a felületre, mikor az úgyis megvolt alul a katlanokkal és a parázstúzzel egyetemben? A lutheránusok így szóltak: — Ehhez nekünk a legtöbb jogunk van; mert már úgyis benne van a törvénykönyvben: lutherani comburantur. A halál maga pedig (ha ugyan olvassa a Pesti Hír/ap-ot) fölnevetett. — Teringette, eddig a nagy kaszás volt a nevem, ezentúl folyamodnom kell a belügyminiszterhez, hogy változtassa át a nagy ká/y/ia/űto-nek. Egyszóval mindenféle nézet volt. Az aláírók egész seregesen jöttek. De az új ötletek sem hiányoztak. Egy marcona fekete ember beállított tegnap a szerkesztőségbe, s így szólott: — Egy nagy találmányom van, uram. — Nos? — Boldoggá akarom tenni az emberiséget. — Hogyhogy? — A halála után. — Igen? — Olyan módszert találtam fel, hogy most már mindenki kényelmesen, nyugodtan halhat meg és olcsón... végtelenül olcsón. — Ah. — Tizennyolc forintba fog kerülni. Potomság! — Ön is az elégetők közé jött feliratkozni, nemde? — Ó, dehogy. Az elégetés semmi. Én olyan módszert találtam fel, hogy a halottak nem enyésznek el, hanem csak átváltoznak... Érdekelni kezdett a dolog. — Átváltoznak — folytatá —, találja ki, uram, mivé? — Nem bírom elgondolni. — Sírkövekké változnak át. — Bámulatos. — Pedig úgy van, uram. A halottat be kell önteni hidraulikus cementtel, mintegy tenyérnyi vastagságban, a cement megkeményedik, egypár óra alatt kővé válik... S így minden ember sírköve lesz magának. A kőbe egészen el lesz zárva a test, s abból semmi veszélyes miazma ki nem árad. Ó, be pompás lesz! Egy kővé vált generáció!...